Ez lehet a kiskapu a London Maraton megrendezésére

London Maraton - 2020

Hugh Brasher versenyigazgató szerint az is elképzelhető, hogy csak a legjobb futók indulhatnak majd el az idei London Maratonon.

Brasher úgy fogalmazott, ez az egyik lehetséges forgatókönyv az állandóan változó, nagyjából tíz verzió közül. A viadalt vasárnap rendezték volna, de a koronavírus-járvány miatt október 4-re halasztották.

Tavaly közel 43 ezer futó vett részt rajta, idén pedig a világcsúcstartó kenyai Eliud Kipchoge és az etióp Kenenisa Bekele párharcával harangozták be az eseményt a szervezők.

“Reméljük, hogy októberben is eljönnek, de jelenleg nem tudjuk, mi fog történni” – idézte a BBC Brashert. “A versenyt teljességében kell néznünk, a 750 ezer várható nézővel, az orvosi ellátással, a jótékonysági eseményekkel.”

A Tokió Maratont márciusban szinte üres utcákon rendezték csak a top futók részvételével. A London Maratont a Boston, Berlin, Chicago és New York Maraton mellett ugyancsak a világ hat nagy, 42,195 kilométeres versenye között tartják számon. Brasher azt mondta, kapcsolatban vannak a többi kiemelt viadal versenyigazgatójával, és néhány radikális ötlet is felmerült, de ezekről nem árult el részleteket.

(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on email
Share on print