Döntőben a magyar férfi vízilabda-válogatott!

döntőben a magyar férfi vízilabda válogatott

A címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott 10-8-ra legyőzte a világbajnok spanyol csapatot a Splitben zajló 35. Európa-bajnokság csütörtöki elődöntőjében.

A júliusban kinevezett Varga Zsolt szövetségi kapitány alaposan megfiatalított együttese bár eleinte kétgólos hátrányban volt, 4-4-nél utolérte ellenfelét, majd 7-7 után ellépett tőle, s onnan már nem engedte ki a kezéből a sikert.

A magyar csapat a döntőben a házigazda horvát válogatottal találkozik szombaton 20.30-tól

A magyarok a múltat tekintve igen jó előjelekkel várhatták a rangadót, mivel a kontinensviadalok történetében a két fél eddigi 19 összecsapásán veretlenek maradtak, a spanyolok 16 vereség mellett csupán három döntetlent tudtak felmutatni.

Legutóbb a Duna Arénában rendezett, két évvel ezelőtti Eb fináléjában az akkor még Märcz Tamás által irányított hazai csapat ötméteresekkel múlta felül a riválist, amely aztán tavaly az olimpiai bronzmérkőzésen sem tudott törleszteni, ugyanis ott simán alulmaradt.

Varga Zsolt szövetségi kapitány a már szokásosnak tekinthető 13 játékosának szavazott bizalmat, azaz Ágh György és Vadovics Viktor maradt ki a meccskeretből. Az elődöntőre a korábbiaknál jóval több, néhány száz magyar szurkoló érkezett, akik azonnal remek hangulatot varázsoltak a Spaladium Arénában, ahol így a magyarok otthon érezhették magukat.
Varga Zsolt szövetségi kapitány szerint hatalmas fegyvertény, hogy a magyar férfi vízilabda-válogatott legyőzte a világbajnok spanyolokat a spliti Európa-bajnokság elődöntőjében.

“Büszke vagyok a játékosokra, mert ez a siker hatalmas fegyvertény. Ugyan még nem jutottunk sehova, de ide vezethet az az út, amit elkezdtünk és ehhez hasonló eredményeket érhetünk el, ha ilyen lelkesedéssel játszunk” – értékelt a júliusban kinevezett szakvezető, aki külön örömmel számolt be arról, hogy a kontinensviadal előtt Spanyolországban játszott edzőmeccseken még 15 gólt kaptak a riválistól, ezúttal pedig mindössze nyolcat.

A játékosként olimpiai bajnok szakember kiemelte, tanítványai megértették a védekezés fontosságát, számára ezt mutatja az is, ahogy a blokkokat és labdaszerzéseket nagyobb örömmel fogadják, mint akár a gólokat.

(Forrás és kép: MTI/Illyés Tibor)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!