Dárdai Pál: nem a pénz motivál

Dárdai Pál 2023

Dárdai Pál 1997 és 2011 között klubrekordnak számító, összesen 286 Bundesliga-mérkőzésen lépett pályára a Hertha BSC színeiben, ahol visszavonulása után az utánpótlás csapatban, majd két ciklusban a felnőtt csapat vezetőedzőjeként dolgozott.

Posztjáról 2021 novemberében váltották le, a berlini klub viszont 2022 szeptemberéig megtartotta a munkaviszonyt, ahonnan végül sajtóértesülések szerint hatszámjegyű végkielégítéssel távozott Dárdai. A Hertha BSC-t összesen 25 évig erősítő Dárdai a Kicker kérdésére elmondta, nem herdálta el a pénzét, így nem is ez az elsődleges szempont számára, amikor a következő edzői munkán gondolkodik.

“Minden edzői ajánlatnál azt nézem, hogy passzol-e hozzám a lehetőség, minden munkát átgondolok, semmire sem mondok könnyen igent”

– fogalmazott Dárdai. “Fontos számomra a motiváció, mindegy, hogy a Bundesligába, a másodosztályba, vagy az utánpótlásba hívnak. Egy dologhoz viszont ragaszkodom: őszinte embereket szeretnék magam köré. Ha ez adott, akkor foglalkozom a megkereséssel. A pénzügyi rész másodlagos, nem halok éhen, nem kaszinóztam el pénzem” – árulta el Dárdai Pál.

(Kiemelt kép: Jurgen Fromme / firo Sportphoto / DPPI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!