Csercseszov: ennek a két gólnak nem kellett volna megtörténnie

ftc - bayer leverkusen eredmény 2023

Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző alapvetően elégedett volt a Ferencváros játékával a Bayer Leverkusentől elszenvedett 2-0-s vereség alkalmával, de az Európa-liga nyolcaddöntőjében kapott két gólt nagyon sajnálta.

“Tudtam, hogy jó csapat lesz az ellenfelünk. Az első percek után magunkhoz kellett térni, ez sikerült is. Sajnos két olyan gólt kaptunk, aminek nem kellett volna megtörténnie, de a 2-0 az 2-0” – utalt a gólokra, melyből az első átlövésből született, a második pedig szabadrúgás utáni kipattanóból.

“Mostantól a Puskás Akadémia elleni bajnokira koncentrálunk, aztán a visszavágóra”

– fogalmazott hozzátéve, hogy csapata játékával és hozzáállásával összességében elégedett, a második félidőben voltak jó támadásaik. A szünetben arra hívta fel tanítványai figyelmét, hogy gyors csapat a Leverkusen, ezért ne adjanak neki területet, labdaszerzés után viszont bátran próbáljanak meg kontrákat vezetni.

Spanyol kollégája, Xabi Alonso szerint megkönnyebbülést jelentett számára a második találat, mert így a Leverkusen nyugodtabban utazhat a magyar fővárosba.

“Intenzív mérkőzés volt, melyen jó ellenféllel volt dolgunk. A Ferencváros nem sok helyet hagyott nekünk, ezért is volt fontos az első gól. Nem volt fantasztikus a teljesítményünk, de így is kicsit nyugodtabban utazhatunk Budapestre” – értékelt a játékosként a spanyol válogatottal világ- és kétszeres Európa-bajnok tréner, aki hozzátette, a visszavágón még jobb játékot vár a csapatától.

Xabi Alonso szerint a problémát a pálya utolsó harmadában érezte, mert ott nem tudott együttese áthatolni a Ferencváros védelmén, ezért nem sikerült gyakran eljutni a kapuhoz. Ezen mindenképpen szeretne dolgozni.

“A játék nem volt lenyűgöző, de az eredménnyel elégedett vagyok, megkönnyebbültem a második góltól” – összegzett a gyógyszergyáriak vezetőedzője.

A visszavágót jövő csütörtökön a Puskás Arénában rendezik, amely egyúttal a május 31-i finálé helyszíne is lesz.

(Forrás és kép: MTI/Kovács Tamás)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!