Cristiano Ronaldo: hiszti után bocsánatkérés

Cristiano Ronaldo - átigazolás

Nehéz napokat él meg Cristiano Ronaldo, aki a portugál labdarúgó-válogatottal szeretne minél jobban szerepelni majd pályafutása utolsó világbajnokságán, amely november 20-án kezdődik Katarban.

A 37 éves csatár azonban most csak epizódszereplő az angol Manchester Unitednél. A holland Erik ten Hag nem számít rá elsőszámú támadóként, s mint legutóbb, a Tottenham szerdai 2-0-s legyőzésénél, van hogy be sem cseréli. Ronaldo ezt nagyon nehezen viseli, a Spurs ellen például már a lefújás előtt beviharzott az öltözőbe, amellyel sokak nemtetszését kivívta.

Miután kiderült, hogy csereként már nem fog beállni a Tottenham ellen, Ronaldo ahelyett, hogy leült volna a kispadra, a kamerák tanúsága szerint bement az öltözőbe.

A csapatnak ezúttal nem is volt rá szüksége, mert Fred és Bruno Fernandes találatával 2-0-ra behúzták a meccset. A talkSPORT szakértői azonban a meccs helyett Ronaldo viselkedését vesézték ki, két egykori PL-védő, Jason Cundy és Jamie O’Hara vezetésével, akik szerint megbocsáthatatlan Ronaldo viselkedése. „A Unitedtól a szezon eddigi legjobb teljesítményét látjuk, ő meg a 89. percben otthagy csapot-papot. Ez szégyen. Egyértelmű jele, hogy nem csapatjátékos” – mondta a Tottenham korábbi középpályása, O’Hara. “Mint tudjuk az Old Traffordon a kispad és a játékoskijáró között elég nagy a távolság, úgyhogy ez egy jóllátható vélemény volt a részéről. Tiszteletlen volt a csapattal szemben” – tette hozzá.

A Chelsea korábbi védője, Cundy szerint ez egy showműsor volt. „Színészkedett. Ezért is örülök, hogy nem jött a Chelsea-be a nyáron. Briliáns játékos, rengeteg gólt lő, de ez a része elfogadhatatlan” – vélekedett Cundy hozzátéve, hogy Ten Hagnak problémái vannak vele és Ronaldo valószínűleg januárban továbbáll, hisz menni akar. A szakértők szerint Ronaldo nagy befolyással bír az öltözőre, de ez könnyen változhat ilyen jelenetek után.

„Ma még nem foglalkozom az üggyel, majd holnap… Most még ünneplünk, a Chelsea-re csütörtöktől készülünk” – adott választ a történtekre Erik ten Hag a meccs után.

Sikerével a Manchester United az ötödik a Premier League tabelláján, mindössze egy pontra a Chelsea-től, amely már Bajnokok Ligája-indulást érő helyen áll. A két csapat szombaton találkozik a londoni Stamford Bridge-en.

A Manchester United később hivatalos közleményben jelentette be, nem nevezi Cristiano Ronaldót a soron következő, Chelsea elleni Premier League-mérkőzésre.

„Cristiano Ronaldo, nem lesz tagja a Manchester United keretének a szombati, Chelsea elleni bajnoki mérkőzésen. A csapat többi tagja teljes mértékben a mérkőzésre koncentrál” – áll a klub hivatalos közleményében.

Cristiano Ronaldo ebben a szezonban 12 tétmeccsen kapott lehetőséget, összesen 691 perc erejéig, két gólt és egy gólpasszt jegyez. A portugál sztár Instagram oldalán reagált a történtekre:

„Ahogy egész pályafutásom során mindig tettem, próbálok úgy élni és játszani, hogy megadjam a tiszteletet kollégáimnak, ellenfeleimnek és edzőimnek. Ez nem változott. Én sem változtam. Ugyanaz az ember, ugyanaz a sportoló vagyok, aki az elmúlt 20 évben a labdarúgás elitjébe tartozott, és a tisztelet mindig nagyon fontos szerepet játszott a döntéshozatali folyamataimban.

Fiatalon kezdtem, az idősebb, tapasztaltabb futballisták példája mindig nagyon fontos volt számomra. Így később én is próbáltam utat mutatni a fiataloknak azokban a csapatokban, amelyeket képviseltem. Sajnos ez nem mindig sikerül, néha a pillanat hevében rajtam is eluralkodnak az érzelmek.

Keményen kell dolgoznom Carringtonban, támogatnom kell a csapattársaimat, és minden mérkőzésen készen kell állnom. Nem engedhetek a nyomásnak. Ez a Manchester United, össze kell tartanunk. Hamarosan újra együtt leszünk.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Cristiano Ronaldo (@cristiano) által megosztott bejegyzés

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!