Carlo Ancelotti reagált Vinícius Júnior botrányára
A Real Madrid izgalmas mérkőzésen, 2-1-re győzött Valenciában a La Liga 12. fordulójából bepótolt meccsen. Bár a három pontot behúzta a csapat, a találkozót mégis egy Vinícius Júnior körüli incidens árnyékolta be, aki ismét összetűzésbe került a hazai szurkolókkal és a játékvezetővel.
Vinícius Júnior nem először tapasztalt ellenséges hangulatot Valenciában, ahol ezúttal is rasszista bekiabálások célpontjává vált. A helyzet akkor durvult el igazán, amikor a kapus Sztole Dimitrievszki meghúzta a haját, amire a brazil támadó egy nyaklevessel reagált. A játékvezető, César Soto Grado az esetet videón is visszanézte, mielőtt piros lapot adott Viníciusnak. A kiállítás után a játékos elvesztette a fejét, és Antonio Rüdigernek kellett letessékelnie a pályáról.
Ancelotti szerint túl szigorú volt a döntés
A meccs utáni sajtótájékoztatón Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője azt nyilatkozta, hogy a piros lap túlzás volt, szerinte legfeljebb sárga lapot ért volna az eset. A klub ezért fellebbezni fog a döntés ellen, hogy elkerüljék a játékos eltiltását.
Ennek ellenére az AS napilap felhívta a figyelmet arra, hogy a spanyol szövetség szabályzata alapján Vinícius akár kettő-négy mérkőzéses eltiltást is kaphat. Ez attól függ, hogy a játékvezető jelentésében agresszív viselkedésként értékeli-e a történteket.
Ha a szövetség nem enyhít az ítéleten, a támadó biztosan kihagyja a Deportiva Minera elleni Király Kupa-meccset és a Mallorca elleni Szuperkupa-elődöntőt. Négymeccses eltiltás esetén pedig a Szuperkupa döntőjéről is lemaradhat.
A Real Madrid szurkolóinak azért nem kell túlságosan aggódniuk, hiszen Vinícius bocsánatot kért a tettéért, és megköszönte csapattársainak, hogy az incidens ellenére is megszerezték a győzelmet. Ancelotti pedig határozottan kiállt mellette, jelezve, hogy a csapat továbbra is mögötte áll.
(Kiemelt kép: Alexandre Martins / DPPI)