Bukott a Liverpool, élen a Milan

Premier League
Szombaton a Chelsea a Nottingham vendégeként tudott nyerni, ezzel feljött az 5. helyre, míg a Notts a kieső 18. helyre lépett vissza. Ange Postecoglou-t menesztették a mérkőzés után. 8 meccsen irányította a csapatot, ebből egyet se tudott megnyerni. Hat vereség és kettő döntetlen a mérleg. Kiestek az EFL Cup-ból is. Az edző helyét pedig Sean Dyche veszi át!
Ezt olvastad már?
Novak Djokovic 10 szabálya a tartós sikerhez
Meglepetés csapatok a Világbajnokságon
A Sunderland hazai pályán fogadta az sereghajtó Wolves-t. Nagy meglepetésre az újonc csapat 2.0-ra nyert, és ezzel már a 7. helyen van. Nem volt kérdés, hogy a nyári erősítések után ez lesz a legjobb újonc csapat, de valószínűleg azért ide senki sem várta még őket 8 forduló után.
Vasárnap rendezték a Liverpool – Manchester United meccset az Anfielden és közel 10 év után ismét nyert a vendég együttes. Ezzel Amorimnak sikerült végre egymás után 2 meccset megnyernie és a Liverpool zsinórban a harmadik bajnokiját vesztette el, ami kiegészül egy BL vereséggel is. Nehéz helyzetben van most Slot csapata. Ráadásul november 9-ig 6 mérkőzést játszanak még. Vajon abból mennyit tudnak majd megnyerni?
Nyert a Bayern a rangadón!
Megynerte a Der Klassikert a Bayern München, ezzel már csak a fővárosi együttes veretlen a ligában. A Dortmund elleni 2:1-es siker azt is jelenti, hogy a Gulácsi Pétert és Wili Orbánt foglalkoztató együttes már a második helyen áll, 5 pont lemaradással. A Borussia Mönchengladbach jelenleg az utolsó helyen áll, mindössze 3 ponttal. Pénteken az Union Berlin is megverte őket 3:1-re, ezzel már a harmadik legtöbb kapott góllal rendelkeznek. Van innen visszaút nekik, és ha igen, mikor?
Milánói csapatok az élen
Az Inter szombaton megnyerte a Roma elleni meccset, ezzel ideiglenesen át is vette a tabella első helyét. Vasárnap nagy meglepetésre a Como hazai pályán verte a Juventust, ezzel meg is előzték őket. Az esti meccsen a Milan hátrányból tudott fordítani a Fiorentina ellen és az élre is álltak. Nagyon szoros a küzdelem, mivel a Milan csak 1 ponttal van az Inter előtt.