Budapesten lesz a 2026-os BL-döntő

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.05.23 | Sport | Olvasási idő: 3 perc
Budapesten lesz a 2026-os BL-döntő

Budapesten a Puskás Arénában rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2026-os döntőjét – jelentette be az európai szövetség végrehajtó bizottsága. Magyarország története során először adhat otthont a klubfutball legrangosabb mérkőzésének, amelyre eddig 15 ország 28 városának 32 stadionjában került sor.

A 2019-ben átadott Puskás Arénában ez lesz a harmadik európai kupadöntő a 2020-as Szuperkupáért kiírt mérkőzés és az Európa-liga tavalyi fináléja után. Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a bejelentést követően úgy fogalmazott, az UEFA döntése a magyar szövetség korábbi munkájának elismerése.

„Az UEFA a mai döntésével az MLSZ nemzetközi és rendezői munkáját ismerte el” – fogalmazott Csányi Sándor a szövetség honlapján.

Csányi Sándor egyúttal kiemelte, az európai szervezet értékelte, hogy az elmúlt években a magyar szövetség lépésről lépésre egyre nagyobb érdeklődésre számot tartó események szervezése során bizonyította rátermettségét.

„A női BL-döntő, a korosztályos Európa-bajnokságok, a 2020-as Szuperkupa után sikeres volt a 2021-ben rendezett Eb, továbbá a tavalyi Európa-liga-döntő is. Ebben nagy szerepe volt a Puskás Arénának, illetve annak a háttérnek, amelyet a kormány biztosít az UEFA-események megszervezéséhez. A legrangosabb klublabdarúgó-mérkőzés budapesti megvalósításával az MLSZ újabb kitűzött stratégiai célját éri el. Azért fontos ez, mert a BL-döntő rendezése is hozzájárul ahhoz, hogy hazánkban folytatódjon a labdarúgás fejlődése, és tovább növekedjen a népszerűsége” – fogalmazott Csányi Sándor.

Az UEFA vezető testülete a dublini ülésén a 2027-es finálé házigazdaját nem jelölte ki, a döntést szeptemberig elhalasztotta a milánói San Siro átépítése miatt. Budapest és Milánó pályázott a 2026-os vagy 2027-es döntőre.

Az eseményen kiderült, hogy a második számú nemzetközi kupasorozat, az Európa-liga fináléját 2026-ban Isztambulban, egy évvel később pedig Frankfurtban rendezik.

A Konferencia-liga 2025/26-os idényének utolsó mérkőzésére a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig lipcsei stadionjában kerül sor, 2027-ben pedig Isztambul újabb európai kupadöntőnek ad otthont. A női BL-finálét két év múlva Oslóban rendezik meg, a 2027-es döntőre viszont új pályázatot írnak ki.

(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!