Berecz Zsombor: Ez volt az utolsó táncunk. Méltó befejezés a hajóosztály olimpiai szereplésének

Berecz Zsombor - tokiói olimpia - 2021

A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor ezüstérmet szerzett kedden a tokiói olimpián. Ez a magyar vitorlázás második ötkarikás medálja, az elsőt a Detre testvérek szerezték, akik az 1980-as, moszkvai játékokon a harmadik helyen végeztek Repülőhollandiban.

Az Enosima Jachtkikötőben – a fővárostól egyórányira fekvő üdülőhelyen – ideális időjárás mellett szállhattak vízre a hajósok. A világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó tíz futam után a második helyen jutott be a dupla szorzós éremversenybe, ahol a legjobb tíz szerepelt.

Berecz Zsombor hátránya kilenc helyezési pont volt az éllovas és címvédő brit Giles Scott-tal szemben, előnye pedig két pont a harmadik spanyol Joan Cardona előtt.

A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor ezüstérme mellett örül a brit Giles Scott győzelmének is, és elmondta, még egy olimpiára nem akar felkészülni, de szeretné átadni tudását a következő generációnak. Elárulta, a tokiói siker ellenére a Balaton marad a kedvence.

“Beérett a sok munka, megérte a sok áldozat, amit a családom és mások is hoztak. Örülök nagyon ennek az ezüstéremnek, jó helyre ment az a támogatás, amit kaptam” – nyilatkozott a partra szállás után a 35 éves Berecz Zsombor, az éremversenyről pedig elmondta, egyszerű volt a terve, megnyerni a futamot, és aztán kiderül, mit csinálnak a többiek.

“Scott bebiztosította az aranyát, de az én tervem végül is sikerült. Éreztem, hogy közel vagyunk egymáshoz, akadt, amikor hátrébb ment. Az ő döntése volt, hogy újrarajtolt, bár nem volt kint. Egy fél másodpercig én is elgondolkodtam, hogy nem csúsztam-e át a vonalon, de tudtam, ha visszafordulok, elúszik a végső lehetőségem. Jól olvastam a pályát, bár a sebességem nem volt az igazi” – mesélte a keddi küzdelemről Berecz Zsombor, aki úgy véli, a Finndingi a legkülönlegesebb hajóosztály az összes közül, mert ott érett emberek vitorláznak.

“Ez volt az utolsó táncunk. Méltó befejezése volt egy hajóosztály olimpiai szereplésének” – utalt arra, hogy a 2024-es párizsi játékok programjából kikerült a Finndingi, majd a jövőbeli terveiről is mesélt a sportoló:

“Ezt a tudást, amit én megszereztem, szeretném frissiben átadni a következő generációnak, mert hiszem, hogy a magyar vitorlázásnak van jövője. Én egy napot, egy órát, de egy percet sem változtatnék azon, amit végigcsináltam. De nincs az az isten, hogy még egy olimpiára felkészüljek. Elég sokat nélkülözött a családom, kihagytam fontos éveket a gyerekeim életéből, most velük akarok lenni” – jelentette ki Berecz Zsombor.

(Forrás és kép: MTI / Czeglédi Zsolt)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!