Bejött Dárdai rövid, de ütős motivációs beszéde

Dárdai Pál - Hertha BSC - motiváció - sport - online férfimagazin

Hazai pályán 2-1-re nyert hétvégén a Hertha BSC a kupa-elődöntős Stuttgart ellen, a megszerzett három ponttal pedig sikerült megközelíteni az osztályozós 16. helyet, amin épp a VfB áll – írja a német bz-berlin.de portálra hivatkozva a 24.hu.

A 45. percben Florian Niederlechner szerezte a győztes gólt, aki a mérkőzés után elárulta, hogyan motiválta a csapatot Dárdai Pál, a Hertha BSC megbízott vezetőedzője.

“Négy mérkőzés, négy győzelem. Ne szarjátok össze magatokat, menjetek ki és focizzatok! Nincs vesztenivalónk”

– szólt a rövid motivációs beszéd, ami úgy tűnik bejött a csapatnak, a kitűzött ambiciózus cél első mérkőzését hozták, ezzel pedig február 25. óta először ünnepelhetett a csapat.

Dárdai a mérkőzés után elmondta, szép győzelem volt, jól küzdött a csapat, tökéletes játéknap volt, de komoly munka vár még rájuk. A következő fordulóban a Köln ellen lépnek pályára, majd az eredmény után néznek rá a tabellára.

Vajon Dárdai harmadszor is megmenti a berlinieket?

Dárdai 286 bajnoki mérkőzéssel a mai napig klubrekorder, edzőként pedig a Hertha megmentőjeként tekintenek rá a szurkolók. Dárdai 1997 és 2011 között összesen 372 meccsen játszott a fővárosiak színeiben, majd az utánpótlásban tevékenykedett edzőként. A felnőtt csapatot 2015 és 2019, majd 2020 és 2021 között irányította.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!