Beckhamé a sporttörténelem egyik legnagyobb üzlete

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2023.06.12 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Beckhamé a sporttörténelem egyik legnagyobb üzlete

2007-ben David Beckham meglepte a futballvilágot, amikor bejelentették, hogy a Real Madridtól az LA Galaxy csapatához igazol. Ő volt az első nagynevű játékos, aki az Egyesült Államokba költözött.

Beckham érkezése óta robbanásszerűen nőtt a futball népszerűsége az USA-ban. Játékos pályafutása befejezése után Beckham úgy döntött, saját MLS klubot alapít Miami városában. Amikor Beckham tárgyalt a királyi gárdától Los Angelesbe való átigazolásáról 2007-ben, lehetőséget kapott egy feltörekvő csapat megvásárlására mindössze 25 millió dollárért. Ennek eredményeként 2018-ban megalapították az Inter Miamit.

Az Inter Miami értéke azóta 600 millió dollárra nőtt, Lionel Messi érkezésével pedig becsült értéke elérheti az 1 milliárd dollárt.

„Szeretnék egy olyan örökséget teremteni, amire a gyerekeim 20 év múlva visszatekinthetnek, és azt mondhatják, apám építette ezt a klubot. Voltak pillanatok, amikor azt gondoltam, hogy ez lehetetlen” – mondta Beckham korábban azzal kapcsolatban, hogy miért döntött úgy, hogy megvásárolja a klubot.

„A legnagyobb tanulság az, hogy kitartóbb vagyok, mint hinném, és makacsabb vagyok, mint amit a feleségem gondol rólam. Nyilvánvalóan nem Miamiból származom, hanem Kelet-Londonból. Tehát, amikor Miamiba mentem, megpróbáltam egy darab földet vásárolni, beszéltem a politikusokkal, ez tulajdonképpen semmire sem vezetett, vicces módon” – tette hozzá. A döntést pedig visszaigazolta az idő, Beckham átigazolása az MLS-be és a 25 millió dolláros befektetés az egyik legnagyobb üzleti megállapodás lett, amit a sporttörténelem során valaha kötöttek. Messi érkezésével pedig várhatóan a klubnak is sikerül megerősítenie pozícióját a ligában.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!