Az olimpiai láng kialudt, de a verseny hamarosan újrakezdődik – jön a tokiói paralimpia!

tokió - paralimpia - 2021

Tokióban augusztus 8-án kialudt az olimpiai láng, a versengés azonban nem ér véget – augusztus 24-től jön a paralimpia, amelyen 39 magyar parasportoló vehet majd részt.

A parasportban egy speciális vizsgálat szolgál az esélyegyenlőség biztosításának alapjául, ám mint az élet minden területén, időről időre itt is akadnak olyanok, akik megpróbálják kijátszani a szabályokat.

A legfontosabb tudnivalók röviden

A testi- vagy értelmi fogyatékkal élő sportolók számára rendezett seregszemle, a paralimpia 61 éves múltra tekint vissza, a tokiói lesz a 16. kiadása. Az első játékokat (még nem paralimpia néven) 1960-ban rendezték Rómában, ahol 23 ország mintegy 400 kerekesszékes sportolója versenyzett.

A paralimpia elnevezést először az 1988-as szöuli játékok során használták. A Mozgáskorlátozottak Sportszövetségének Nemzetközi Koordináló Bizottsága ekkor kezdte meg a sportágankénti kategória-összevonásokat, új kategorizálási szabályokat vezetett be, valamint szigorította a minimál sérültség szabályait. Szöul óta a paralimpiát mindig az olimpiával azonos helyszínen, néhány héttel a záróünnepség után rendezik meg.

Egy beépült újságíró leplezte le a legarcátlanabb csalást

A parasportban egy speciális vizsgálat szolgál az esélyegyenlőség biztosításának alapjául, a kategorizálás sportág specifikusan történik. Maga a klasszifikáció egy orvosi kutatómunka és laboratóriumi mérések alapján kidolgozott, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság által szabályozott eljárás. Igaz, még így is jócskán ad lehetőséget a visszaélésekre – a paralimpiák történetében nem egy kísérlet volt arra, hogy valaki vagy valakik a számukra kedvezőbb besorolás vagy eredmény elérése érdekében különböző „trükkökkel”, akár a teljesítményük szándékos visszafogásával befolyásolták az eredményeket.

Máig az egyik legszégyenletesebb csalás a 2000-es sydney-i paralimpiához köthető, akkor az értelmi fogyatékkal élő sportolók versenyén a spanyol kosárlabdacsapat úgy szerzett aranyérmet, hogy a játékosok között többségben voltak az egészséges emberek. A spanyolok a torna után felmarkolták a pénzjutalmat, ám végül egy „beépített” kosaras (aki civilben újságíró) borította a bilit, miután cikkében leleplezte az arcátlan csalást. A nyilvánvaló csalás kiötlője később kénytelen volt visszafizetni a felvett pénzt.

Minden sportág más módon építette fel a kategorizálási rendszerét. A sérültség mértékét számmal és betűvel (általában az adott sportág nemzetközi rövidítése) jelölik, de ugyanaz a betű és szám különböző sportágakban más sérültségi szintet jelent. Egyes sportágakban a besorolás könnyen nyomon követhető, például erőemelésben nincsenek is sérültségi kategóriák. Ezzel szemben az úszóknál egy-egy versenyző esetében az úszásnemtől függően is változhat a besorolás és előfordulhat, hogy valaki az egyik számban az enyhén, a másikban a súlyosabban sérültek között indulhat.

Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó édesapja is tagja a magyar küldöttségnek

A magyar parasportolók mostanáig 32 arany-, 48 ezüst- és 65 bronzérmet nyertek a paralimpiai játékokon, a legsikeresebb szereplés máig az 1984-es, New York-i tornához köthető. Akkor 13-11-5 arányban oszlott meg az aranyak, ezüstök és bronzok aránya.

Tokióban 39 versenyző, egy guide (kísérő versenyző), valamint 31 hivatalos kísérő képviseli a magyar színeket. Hat parasportolónk asztaliteniszben, négy atlétikában, egy erőemelésben, egy íjászatban, hat kajak-kenuban, hét kerekesszékes vívásban, kettő kerékpárban, kettő sportlövészetben, egy triatlonban és kilenc úszásban indul majd. A magyar zászlót a tokiói paralimpia után visszavonuló kerekesszékes vívó, Dani Gyöngyi viszi majd a megnyitó ünnepségen.

Érdekesség, hogy a csapat tagja lesz Gurisatti Gyula parasportlövő is, aki nem más, mint az olimpiai bronzérmes magyar női vízilabda-válogatott játékosának, Gurisatti Grétának az édesapja. Gurisatti Gyula sorozatban a harmadik paralimpiájára készülhet. 2007 óta tagja a magyar parasportlövő-válogatottnak, azt követően, hogy nyolc évvel korábban egy búvárpalack felrobbanása miatt elveszítette mindkét lábát térd alatt.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!