Akár 40 ország bojkottálhatja a párizsi olimpiát

olimpia - orosz sportolók

Értelmét vesztheti az egész esemény, akár negyven ország is kész lenne bojkottálni a 2024-es párizsi olimpiát, ha azon orosz és fehérorosz sportolók is indulhatnak – mondta Kamil Bortniczuk, Lengyelország sport- és turisztikai minisztere.

Bortniczuk azután jelentette ezt ki, hogy Lengyelország, Litvánia, Észtország és Lettország egyöntetűen elutasította a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azon tervét, hogy 2024-ben orosz és a fehérorosz sportolók is versenyezhessenek – írja a BBC.

Ukrajna már korábban is jelezte, ha ez bekövetkezik, bojkottálják a párizsi olimpiát. A NOB álláspontja szerint azonban a bojkott csak a sportolókat bünteti.

A lengyel sportminiszter szerint még a NOB soron következő februári ülése előtt akár negyven ország állhat össze a bojkotthoz többek között Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Kanada is.

“Ezt figyelembe véve nem hiszem, hogy nehéz lenne a döntés, ha bojkottálnánk a játékokat, akkor a koalíció, amelynek része leszünk, elég széles lesz ahhoz, hogy értelmetlenné tegye a játékok megrendezését” – fogalmazott Bortniczuk.

A NOB a múlt héten bejelentette, hogy igyekszik megtalálni a közös nevezőt annak érdekében, hogy az orosz és a fehérorosz sportolók semleges zászló alatt versenyezzenek Párizsban, hozzátéve, hogy egy sportolót sem szabad kizárni a versenyből kizárólag az útlevele miatt.

Vadim Gutcsait Ukrajna sportminisztere szerint az országok sportszervezeteinek erősíteni kell a kommunikációt a nemzetközi szövetségekkel, hogy érvényben maradjon az orosz és fehérorosz sportolókra vonatkozó tilalom, amelyet a NOB végrehajtó bizottsága közvetlenül azután rendelt el, hogy Oroszország 2022 februárjában megtámadta Ukrajnát.

Thomas Bach NOB-elnök azonban azóta azt mondta, hogy ez csak “védőintézkedés” volt, és most kitart amellett, hogy nem szabad megkülönböztetni őket.

Csütörtökön Lettország, Litvánia, Észtország és Lengyelország sportminiszterei kijelentették, hogy “el kell utasítani a Nemzetközi Olimpiai Bizottság minden olyan erőfeszítését, amely az orosz és fehérorosz atléták visszahozására irányul, akár semleges zászló alatt is”.

Álláspontjuk szerint az orosz és fehérorosz sportolók nemzetközi sportversenyekre való visszatérésére tett erőfeszítések a semlegesség leple alatt legitimálják ezen országok politikai döntéseit és széleskörű propagandáját.

A NOB szerint még nem folyt megbeszélés az orosz és fehérorosz sportolók versenyre való visszatéréséről, és figyelmeztette Ukrajnát és más nemzeteket a bojkotttal való fenyegetés következményeire.

“Az olimpiai játékok bojkottjával való fenyegetés, amelyet az ukrán NOC jelenleg fontolgat, ellentétes az olimpiai mozgalom alapjaival és az általa képviselt elvekkel” – írja a NOB csütörtökön közzétett közleményében hozzátéve, hogy a bojkott megsérti az olimpiai chartát és amint azt a történelem megmutatta, a korábbi bojkott nem érte el politikai célját, és csak a sportolók megbüntetésére szolgált.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!