Ádám Martin: jövő nyáron jöhet az újabb szintlépés

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2022.10.21 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Ádám Martin: jövő nyáron jöhet az újabb szintlépés

Ádám Martin, a dél-koreai labdarúgó-bajnokságban aranyérmes Ulszan Hyundai magyar válogatott csatára szerint ha jelenlegi formáját jövő nyárig tartani tudja, akkor „el lehet gondolkodni az újabb szintlépésen”.

A 27 éves futballista erről csütörtökön beszélt, újságírók kérdésére pedig elmondta, november elején hazautazik családjával, a távol-keleti ország bajnokságának következő idénye pedig majd február közepén-végén indul.

„A pontos programot még nem tudom, erről egyelőre nem kaptam információt, de a mostani utolsó forduló után maradunk egy kicsit Koreában, mert lesznek még különböző eseményei a csapatnak, amiket itt eléggé komolyan vesznek, azokon részt kell vennem”

– nyilatkozta Ádám hozzátéve, hogy ebben az időszakban is edzésben marad, illetve várja a válogatott meghívót, reméli, hogy ismét szerepelhet a nemzeti együttesben.

Az Ulszanhoz nyáron érkezett támadó gólokkal és gólpasszokkal segítette bajnoki címhez a csapatát, amely 17 év szünet után múlt vasárnap biztosította be bajnoki aranyérmét a Kangvon FC vendégeként aratott 2-1-es győzelemmel. Ádám a találkozón a Hyundai első találatát előkészítette, a második, diadalt és aranyérmet érő gólt pedig maga szerezte.

„Természetesen ez nagyszerű érzés volt, de úgy gondolom, hogy a Csonbuk elleni, előző fordulóban aratott siker volt a végső győzelem kulcsa” – mondta a nyolcszoros válogatott labdarúgó, aki 13 bajnoki mérkőzésen kilenc gólt szerzett és három gólpasszt adott az Ulszan színeiben.

Ádám jelezte, a hétvégén sorra kerülő zárófordulóban hazai közönség előtt játszanak, és szeretnének szép eredménnyel búcsúzni a bajnokságtól.
(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!