A PSG vezetőedzője szerint ez a csapat a Bajnokok Ligája legfőbb esélyese

Mauricio Pochettino - Bajnokok Ligája - PSG

Mauricio Pochettino, a Paris Saint-Germain argentin vezetőedzője szerint a címvédő Chelsea a legfőbb esélyese a labdarúgó Bajnokok Ligája mostani kiírásának.

A szakember a madridi sportnapilapnak, a Marcának nyilatkozva saját csapata kilátásait illetően azt mondta, hogy számukra álom a BL-győzelem és nem kötelesség, de szavai szerint a PSG is az egyik jelölt a végső sikerre.

Pochettino úgy látja, a Chelsea nemcsak azért favorit, mert az angol együttes a legutóbbi győztese a sorozatnak, hanem azért is, mert sok pénzt fektettek be – talán többet is, mint a PSG.

A francia együttes eddigi legjobb BL-eredményeként a 2019/20-as szezonban döntőbe jutott, ahol 1-0-ra kikapott a Bayern Münchentől. A mostani idényben két meccsen szerzett négy ponttal az első helyen áll az A jelű csoportban úgy, hogy a belga Club Brugge csapatával 1-1-es döntetlent játszott, a Manchester Cityt pedig 2-0- legyőzte. A kvartett negyedik tagjával, a három magyar válogatott játékost is foglalkoztató német RB Leipziggel a francia fővárosban, kedden vívja első mérkőzését.
(Forrás és kép: MTI/Jean Catuffe / DPPI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!