A negyeddöntőben búcsúzott a házigazda Németország

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.07.06 | Foci EB | Olvasási idő: 5 perc
A negyeddöntőben búcsúzott a házigazda Németország

A spanyol labdarúgó-válogatott hosszabbítás után, a 119. percben fejelt góllal 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot az Európa-bajnokság első, pénteki negyeddöntőjében.

A három végső diadallal holtversenyben csúcstartó két csapat közül a spanyol szerzett vezetést a második félidő elején Dani Olmo pontos lövésével, a magyarok csoportjából továbbjutott hazaiak pedig egy másik cserejátékos, Florian Wirtz kapufás találatával egyenlítettek a rendes játékidő hajrájában. A rendkívül színvonalas és lüktető meccset aztán Mikel Merino okos és pontos fejese döntötte el.

A legutóbb is négy közé jutott spanyolokra a francia válogatott vár a keddi, müncheni elődöntőben.

Kifejezetten nagy iramban, lendületesen kezdett mindkét csapat, eleinte a spanyolok voltak veszélyesebbek, Neuernek már a második percben védenie kellett Pedri próbálkozását. A Barcelona játékosát néhány perccel később le kellett cserélni sérülés miatt. A házigazda tíz perc elteltével tesztelte először Unai Simont.

A lüktető találkozón mindkét fél vezetett ígéretes támadásokat, de az utolsó kulcspasszokba hiba csúszott, legtöbbször a védők lefülelték, így igazán nagy helyzet mégsem alakult ki a 21. percig, amikor Havertz fejesét védte a spanyol kapus. A támadófutball mellett a kemény, már-már durva belépők jellemezték az első félidőt, az angol játékvezető ezt három sárga lappal „honorálta”, de akár több is lehetett volna. A szünet előtti tíz percben a kezdéshez hasonlóan inkább a spanyolok akarata érvényesült, Neuer több ízben is hárított, az ismét agilisan és látványosan futballozó Nico Williams legnagyobb helyzetét azonban visszafújták les miatt.

Térfélcserét követően is maradt a spanyol fölény, ekkor azonban ez már ziccerekben is megnyilvánult, előbb Morata lőtt fölé közelről, néhány perccel később a csereként beállt Dani Olmo viszont 14 méterről már nem hibázott, kilőtte a jobb alsó sarkot.

A németek hátrányban azonnal megpróbáltak ritmust váltani, ezzel viszont nagyobb terület nyílt a spanyol támadók előtt is a gyors ellentámadásokra, amelyek így veszélyesebbek is voltak, mint a hazai rohamok. Az utolsó húsz percre fokozódott a nyomás a spanyol kapun, elsősorban Füllkrug beállításának köszönhetően, aki rendre megjátszható volt a büntetőterületen vagy közvetlenül előtte. A hazai közönség által buzdított német csapat a 76. percben járt legközelebb az egyenlítéshez, amikor Füllkrug estében a bal kapufát találta el. Havertz is ziccerben rontott, ugyanis rossz kirúgás után megpróbálta átemelni Unai Simont, de jócskán a kapu fölött szállt el a labda. A házigazda az utolsó percekben mindent egy lapra feltéve rohamozott, ami végül Wirtz kapufás góljával eredményre vezetett, sőt, a rendes játékidő hosszabbításában Thomas Müllernek még meccslabdája is volt, azonban közelről a bal alsó sarok mellé lőtt, így következhetett a ráadás.

A „túlórában” azért már látszottak a fáradtság jelei mindkét együttesen, továbbá érezhetően óvatosabbá váltak a futballisták.

A játék így is élvezhető volt, mindkét fél vezetett szép akciókat, de ebben a periódusban az apróbb pontatlanságok miatt a kapuk már nem forogtak komoly veszélyben, Wirtz viszont egy ízben csak centikkel tévesztette el a bal alsó sarkot. A hosszabbítás második felében Cucurella kezezése okozott izgalmat, de a bíró nem ítélt büntetőt.

A csapatok nem akarták a 11-esekre bízni a döntést, ezért nagy rohanás alakult ki a pályán, de ez még több pontatlanságot eredményezett, mígnem egy újabb cserejátékos, Merino okos és hajszálpontos fejese utat talált a kapuba. Ugyan alig maradt ideje, de nem adta fel a német csapat, sőt, centiken múlt, hogy ismét egyenlítsen, Füllkrug azonban annyival fejelt a bal sarok mellé, amennyivel Merino fejese befért a jobb kapufa mellett a túloldalon. Az utolsó pillanatokban a hősiesen védekező spanyoloktól kiállították Carvajalt, ő azonban ezt láthatólag nem bánta a továbbjutás miatt.

(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!