A kínai főváros az első, amely nyári után téli olimpiát is rendezhet – 10 dolog, amit nem tudtál a téli olimpiáról

gyorskorcsolya - bronzéerem - 2022

Megkezdődött a téli olimpia a történelmet író Pekingben: a kínai főváros az első, amely nyári után téli olimpiát is rendezhet.

Szombaton már magyar éremnek is örülhettünk a Covid miatt elszigetelt, február 4. és 20. között zajló sporteseményen. Jöjjön most néhány érdekes és hasznos információ a pekingi téli olimpiáról!

Helyszínek

Három zónára osztva összesen 26 helyszínen rendeznek versenyeket a pekingi téli olimpián. A létesítmények közül mindössze egy nem volt része a 2008-as nyári játékoknak. A megnyitónak és a záró ünnepségnek is a Madárfészek ad helyet, míg a Fővárosi Fedett Stadionban rendezik majd a rövidpályás gyorskorcsolya versenyszámokat, amelyben a férfi váltó címvédő, de Liu Shaolin Sándorék erről az olimpiáról is éremmel távoznának. A főleg alpesi, bob- és szánkóversenyekre szánt zóna Jencsingben van, amely Peking hegyvidéki külvárosának számít, bár több mint 50 km-re van a fővárostól. A harmadik zóna a 180 km-re lévő Csangcsiakou, sífutás, sílövészet, síugrás lesz itt többek között. Összesen 15 sportág 109 számában osztanak érmeket.

Covid

A koronavírus-járvány miatt rendkívül szigorú szabályok között, eddig soha nem látott „buborékrendszerben”, egymással összefüggő minibuborékok hálózatában zajlik az olimpia. A versenyeket nézők nélkül rendezik, a résztvevőket pedig naponta tesztelik, mindig arcmaszkot kell viselniük, és egy telefonos alkalmazás segítségével minden nap jelenteniük kell a szervezőknek.
Hóhelyzet

Peking úgy fog téli olimpiát rendezni, hogy nem dúskál a hóban, így a szervezők gyakorlatilag teljes egészében hóágyúkkal biztosítják a havat. A műhó létrehozásához több mint 200 millió liter vizet használnak fel, amit körülbelül 50 kilométerről szivattyúznak fel a hegyekbe.

Magyarok

Magyarország 14 kvótát szerzett a kvalifikáció során, öt sportágban, alpesisíben, hódeszkában, műkorcsolyában, sífutásban és rövidpályás gyorskorcsolyában szoríthatunk majd a mieinkért. Utóbbiban lesz a legtöbb magyar: öt férfi – köztük a pjongcsangi váltóval olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang – és kettő női, tehát összesen hét versenyzőnk indulhat. Kozuback Kamilla révén először lesz magyar hódeszkás az olimpián. Alpesisíben és sífutásban egy-egy férfi és női indulónk lesz, Kékesi Márton és Kónya Ádám, illetve Tóth Zita és Pónya Sára. Műkorcsolyában a Chtchetinina Ioulia, Magyar Márk duó indul.
A mieink azóta egy szombaton megnyert vegyes váltó bronzéremmel jelezték: Magyarország nem csak a nyári, hanem immáron a téli játékokon is tényező az ötkarikás eseményeken.

A MAGYAROK PROGRAMJA

FEBRUÁR 5., SZOMBAT:

RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYA
12.00: női 500 m selejtező
12.38: férfi 1000 m selejtező
13.23: 2000 m-es vegyes váltó negyeddöntő

FEBRUÁR 7., HÉTFŐ:

ALPESI SÍ
3.15 és 6.45: női óriás-műlesiklás
RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYA
12.30: női 500 m negyeddöntő
12.44: férfi 1000 m negyeddöntő

FEBRUÁR 8., KEDD:

SÍFUTÁS
9.50: férfi szabadstílusú egyéni sprint selejtező

FEBRUÁR 9., SZERDA:

ALPESI SÍ
3.15 és 6.45: női műlesiklás
SNOWBOARD
2.30: női félcső selejtező
RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYA
12.00: férfi 1500 m negyeddöntő
12.44: női 1000 m selejtező

FEBRUÁR 10., CSÜTÖRTÖK:

SNOWBOARD
2.30: női félcső döntő
SÍFUTÁS
8.00: női klasszikus stílusú 10 km

FEBRUÁR 11., PÉNTEK:

RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYA
12.00: női 1000 m negyeddöntő
12.18: férfi 500 m selejtező
13.04: férfi 5000 m-es váltó elődöntő

SÍFUTÁS
8.00: férfi klasszikus stílusú 15 km

FEBRUÁR 13., VASÁRNAP:

ALPESI SÍ
3.15 és 6.45: férfi óriás-műlesiklás
RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYA
12.00: férfi 500 m negyeddöntő

FEBRUÁR 16., SZERDA:

ALPESI SÍ
3.15 és 6.45: férfi műlesiklás
RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYA
12.30: női 1500 m negyeddöntő
13.32: férfi 5000 m-es váltó B döntő
13.44: férfi 5000 m-es váltó A döntő

FEBRUÁR 18., PÉNTEK:

MŰKORCSOLYA
11.30: páros rövidprogram

FEBRUÁR 19., SZOMBAT:

MŰKORCSOLYA
12.00: páros kűr
SÍFUTÁS
7.00: férfi tömegrajtos, szabadstílusú 50 km

(Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!