Rakonczay Gábor a vihar fogságában

Tegnap éjjel a szél viharossá erősödött az Antarktiszon – a sátor fogságába zárva Rakonczay Gábort és az expedíció másik három tagját. Tudjuk, hogy egyetlen vihar sem tart örökké. Minden sátorban töltött órát le kell viszont majd dolgozni, úgyhogy Rakonczay Gábor bízik benne, hogy a lehető leghamarabb csillapodik a szél.

„Valahol legbelül éreztem, hogy látni fogjuk még az Antarktisz szigorúbb arcát is, hát most látjuk… – mondta Rakonczay Gábor. – A hóvihar először elkezdte módszeresen betemetni a szánjainkat, majd nekiesett a sátraknak is. Vihar van. Ma két dolog járt többször is a fejemben. Az egyik, amikor tíz éve Kanada partjaitól ezer kilométerre az óceánon viharba kerültem. Apám akkor azt mondta, ott vagyok, ahol a viharok születnek. Nos, ez a hely meg az, ahol a viharok laknak. Itt szabadon tombolhat a természet, mert nincs, ami megállíthatná – nem véletlen, hogy nem él itt semmi és senki.

Mi viszont itt vagyunk a végtelen jégfelszín közepén és csak vékony sátrunk véd meg a jeges szél könyörtelen tombolásától. A másik emlékem öt év távlatából sejlik fel, és innen ötezer kilométerre éltem át. Brazíliából vitorláztam Dél-Afrikába, és szokás szerint vihar volt. A hullámok toronymagasak voltak, és jeges szél fújt dél felől. Akkor el sem tudtam volna képzelni, hogy akár csak egy fokkal is délebbre merészkedjek. Most meg az az elsődleges célom, hogy a sátorból kijussak és tovább haladhassak dél felé, egészen addig a pontig, ahonnan már nem lehet tovább menni. Ahonnan bármerre indulsz is, közelebb leszel az ismert világhoz.”

A Déli-sark Expedíció tagjai tehát most nem tudnak mást tenni, mint várni egészen addig, amíg a szél nem csillapodik valamelyest. A helyszínt jól jellemzi, hogy az előrejelzésből sem derül ki, hogy ez csak néhány óra, esetleg néhány nap múlva történik meg.

„Egy dolog biztos: egyetlen vihar sem tart örökké, és csak idő kérdése, hogy továbbmenjünk… – bizakodott Rakonczay. – Attól kezdve viszont elindul a rohanás, mert minden órát, amit most a viharban töltünk, be kell majd hozni, hogy ki ne fussunk az élelem-készletünkből, mielőtt elérjük a célt.”