Oláh Gergő: minden mélypontról fel lehet állni

UNICEF Magyarország

Hátrányos helyzetű fiataloknak beszélt az UNICEF Magyarország Rajtad áll a jövőd! című pályázatának első fordulóján Oláh Gergő. Az énekes megosztotta a résztvevőkkel, hogyan sikerült kitörnie a mélyszegénység és a kirekesztés csapdájából és vált minden nehézség ellenére sikeres emberré. Hosszú út áll az X-Faktor 2012-es győztese mögött, amelynek tapasztalataiból talán mások is erőt meríthetnek.

„Az egyik első emlékem az, hogy öt éves koromban kivettem egy esküvőn a zenész kezéből a mikrofont és elkezdtem énekelni. A szüleim és az énektanárom felismerték a képességeimet és onnantól kezdve tehetségkutatók százain vettem részt. A legkisebb faluba is elmentem fellépni és mindegyik szereplés fejlesztette egy kicsit a tudásom” – mondta Oláh Gergő a Rajtad áll a jövőd! program résztvevőinek. A hátrányos helyzetű fiatalokból álló csoportok mind azonosítottak egy-egy életüket érintő fontos társadalmi problémát, amelyre mentorok és segítők támogatásával megpróbáltak kreatív, helyi megoldásokat találni.

„Sokszor ütköztem akadályokba. Kívülről úgy tűnhet, hogy gyorsan jött a siker, de tévés tehetségkutatóból ötöt is megjártam. Az utolsót megnyertem, de volt, hogy vissza se hívtak. Minden mélypontról fel lehet állni és akkor már kaptam elegendő visszajelzést a közönségtől, hogy tudjam, ez az én utam” – mondta a fiataloknak Oláh Gergő. „Beszélgessetek magatokkal arról, hogy hol tartotok és miben kell változnotok, hogy elérjétek a célotokat. A változás kemény meló, ám ha kitartással és elkötelezettséggel párosul, akkor meghozza a sikert” – magyarázta a fiataloknak Oláh Gergő, majd arra biztatta, őket, hogy gondolják végig, mi az, ami igazán örömet okoz nekik az életben, teljesedjenek ki benne, mert a tehetség ott lappang mindenkiben.

Oláh Gergő a hallgatóság előtt sem titkolta, hogy megszenvedett a sikerért, előfordult, hogy a gyógyszert sem tudta megvenni a gyermekének, kollégiumi időszaka alatt pedig megismerte a kirekesztés és a rasszizmus kifejezések jelentését. „Akkor döbbentem rá, hogy vannak, akik pusztán azért gyűlölnek, mert roma vagyok. Vödör vizet öntöttek a szobámba, égő papírt dobtak be az ajtón, zaklattak. Nem válaszoltam nekik, inkább elhatároztam, hogy teszek valamit a cigányságért” – mondta ifjú hallgatóinak az énekes.

A Rajtad áll a jövőd! Egy generáció korlátok nélkül programja az Európai Unió tagországai közül elsőként Magyarországon valósul meg, célja, hogy a fiatalok saját megoldásaikkal segítsenek a problémáikon. Az első körben öt csapat kapott 1000 dolláros támogatást és szakmai segítséget ahhoz, hogy tovább fejlesszék programjukat és megméressék magukat a nemzetközi versenyen.

„A kezdeményezés egyik legfontosabb vonása, hogy nem felülről akarjuk megmondani, hogy melyek a rászoruló fiatalok problémái és mi segítene nekik, hanem az érintetteknek maguknak adjuk meg a lehetőséget, hogy megoldásokat találjanak” – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója. Az elmúlt napokban magyar fiatalok mondták el, hogy mi akadályozza őket az előrehaladásban, majd ők kerestek és találtak lehetséges kiutakat a saját környezetükön belül. Szó esett olyan konkrét kérdésekről, mint a kirekesztés, a szegénység, a szennyezett, fertőző környezet és az iskolázottság hiánya. Reménykeltő látni, hogy ezek az ötletekkel és energiával teli fiatalok nem csak érzékelik a nehézségeket, de pontosan értik is a helyzetüket és akarnak együttes erőfeszítéseket tenni a közös problémák leküzdésére. Minden segítséget megérdemelnek ehhez” – mondta Mészáros Antónia.

(Kiemelt kép: UNICEF Magyarország)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!