Igazi ékkő ez a spanyol sziget, és a turisták még csak most kezdik felfedezni

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2023.10.01 | Gasztró & Utazás | Olvasási idő: 3 perc
Igazi ékkő ez a spanyol sziget, és a turisták még csak most kezdik felfedezni

A Földközi-tengerben megbúvó Baleár-szigetek varázslatos kincseket rejtenek, csakhogy a turisták eddig inkább Ibizát és Mallorcát tüntették ki figyelmükkel, pedig a szigetcsoport igazi koronagyémántja a kevésbé ismert Menorca.

Menorca területe csaknem 700 négyzetkilométer: nagyságát tekintve Ibiza és Mallorca között helyezkedik el, de – miként a Men’s Journal cikke is kiemeli – korántsem annyira kedvelt turistacélpont, mint az említett szigetek. Ha a viszonylagos „népszerűtlenség” gyökereit kutatjuk, egészen a kilencvenes évek hajnaláig kell visszapörgetnünk az idő kerekét. Ibiza és Mallorca idegenforgalma ugyanis ebben az időszakban lendült fel látványosan, míg Menorca lakossága inkább a sziget ökoszisztémájának megóvását tartotta fontosnak, és nem is igazán óhajtotta kiaknázni a turizmusban rejlő lehetőségeket.

Nem véletlen, hogy a sziget egyedülálló növény- és állatvilága 1993 óta az UNESCO Bioszféra-rezervátum védelme alatt áll. Menorca területének jelentős része ráadásul még ma is érintetlen.

A szigetnek összesen annyi strandja van, mint Mallorcának és Ibizának együttvéve, csakhogy a tömegturizmus áldatlan hatásai itt egyelőre még nem érzékelhetőek. Igaz, az utóbbi egy-két évben Menorca is egyre több utazó bakancslistájára kerül fel. Ennek elsődleges oka, hogy a koronavírus-járvány utáni világban a turisták előszeretettel keresnek fel kisebb, „eldugottabb” nyaralóhelyeket, ahol nem fenyeget a túlzsúfoltság veszélye. Menorca pedig tipikusan ilyen célpont.

Nem véletlenül vált a családok kedvencévé e paradicsomi romlatlanságot sugárzó sziget: csendessége, meghitt hangulata inkább azokat az utazókat vonzza, akik békés élményekre vágynak. Menorcában nem nőnek ki a földből robusztus szállodák, és a zajos szórakozóhelyek, harsány éjszakai klubok szerelmesei sem itt fogják megtalálni a számításukat: a sziget a túrázók, a vízisportok vagy épp a kerékpározás megszállottjai számára biztosít kiváló lehetőségeket. Ha pedig inkább művelődni szeretnénk, elmerülhetünk Menorca gazdag történelmi örökségében, megcsodálhatjuk az úgynevezett talayotokat – a bronzkor megalitikus építményeit, melyek a második évezred végétől az első évezred erejéig erődökként, őrtornyokként szolgáltak.

A helyiek szeretnék megőrizni a sziget eredeti, természetes szépségét, s ennek érdekében azt is vállalták, hogy 2030-ig szinte teljesen (85 százalékban) áttérnek a megújuló energiaforrásokra.

Ha te is megelégelted a legfelkapottabb mediterrán turistacélpontokat, irány Menorca! Már most biztosra veheted, hogy életre szóló élményben lesz részed, ha a Baleár-szigetek csillogó ékkövét választod.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!