Hallottál már San Borondón mitikus fantomszigetéről?

A Kanári-szigetek mélyén megbúvó képződmény legendája egy ír szenttel kezdődött.

1957 szeptemberében egy Manuel Rodríguez Quintero nevű fotográfus kirándult a Kanári-szigeteken. Épp La Palma nyugati dombvidékén időzött, amikor arra lett figyelmes, hogy egy szokatlan formájú alakzat bukkan elő az Atlanti-óceánból. A lenyugvó nap aranyló fényében kristálytisztának tűntek a szigetszerű képződmény körvonalai, sőt Quintero még néhány magas hegycsúcsot is észrevett. A férfi nem sokat tűnődött: felemelte a kameráját, és kattintott. Felvétele pillanatok alatt bejárta a spanyol sajtót, s az emberiség azóta is lázasan kutatja San Borondón mitikus fantomszigetének titkát – írja az Atlas Obscura.

A mítosz kezdetei egyébként a 16. századig nyúlnak vissza. Marcos Martínez Hernández, a madridi Complutense Egyetem kanári-szigeteki filológusa ugyanis úgy véli, a legenda ekkor vert gyökeret a helyi kultúrában.

San Borondón festők és poéták egész sorát ihlette meg, s az elmúlt csaknem fél évezred során a megfoghatatlan utópiák utáni vágyódás jelképévé vált. Magáról a szigetről egyébként talán sosem szerzett volna tudomást az utókor, ha Szent Brendan a 6. században nem hajózik ki az Atlanti-óceánra, hogy felfedezze a bibliai ígéret földjét. Papokból álló legénysége állítólag évekig bolyongott a távoli, ismeretlen szigetek elbűvölő, szinte már meseszerű világában. Kalandozásuk kezdetén partra szálltak az egyik útba eső szigeten, és misézni kezdtek, amikor arra lettek figyelmesek, hogy megmozdul a talaj a lábuk alatt. Gyorsan a csónakjaikba menekültek, amikor rájöttek, hogy valójában nem mozgó szigetre bukkantak, hanem egy gigantikus bálnán állnak. A legenda szerint az állattal még számos alkalommal találkoztak, és a húsvétot mindig a hátán ünnepelték meg.

Szent Brendan fantasztikus elemekkel átszőtt, különleges utazásai az évszázadok során szintúgy begyűrűztek a köztudatba, s megtermékenyítették az emberek képzeletét. Kivált nagy népszerűségre tettek szert a tengeri felfedezések időszakában, amikor kalandvágytól űzött felfedezők, tenyerüket dörzsölő kalózok, vakmerő kereskedők és új impulzusokra áhítozó utazók járták a végtelen vizeket, ismeretlen, szűz vidékek után kutatva.

A Kanári-szigeteket a spanyolok gyarmatosították a 15. században. San Borondón talányos fantomszigete a következő évszázadokban mágnesként vonzotta az eltévedt utazókat, s az egzotikus messzeségbe vágyó, bátor felfedezőket. De vajon San Borondón valóban létezik, vagy a szemtanúk rendre az érzékszervek csalóka játékának áldozataivá válnak?

Luis Regueira Benítez, Gran Canaria Kanári Múzeumának archeológusa úgy véli, a bámészkodók a légkör optikai csalódásának köszönhetik a sziget „látványát”.

Az viszont máig nem tisztázott, hogy vajon Quintero hogyan volt képes megörökíteni a valóságban nem létező San Borondónt. Sokan mindenesetre úgy vélik, az illúziót igazából a fénytörő hatás okozza, ami óhatatlanul felnagyítja a szemhatáron belül, de a horizont távolában felsejlő objektumokat – például egy valódi sziget árnyékát, tükröződéseit, vagy a fenséges La Palma vulkáni csúcsait.

A sziget utáni kutatások egyébként a 18. században voltak a legélénkebbek. Számottevő eredményt persze nem hoztak, de úgy tartják, a furcsa alakzat ekkoriban kapta a misztikus San Borondón nevet. A sziget legendáját az azóta eltelt évszázadok sem tudták elmosni: számosan vannak, akik még ma is szentül hiszik, hogy San Borondón vulkanikus hegyei egyszer majd előtörnek a tajtékos hullámok alól, az ígéret földjének ábrándját hajszoló utazók pedig végre új menedékre lelhetnek az égszínkék tengeren.

(Kiemelt kép: Carles Rabada / Unsplash)