Fucsovics továbbjutott Wimbledonban, életében először a második fordulóban

Fucsovics Marci - Wimbledon 2019

Fucsovics Márton négy játszmában győzött az osztrák Dennis Novak ellen a wimbledoni teniszbajnokság férfi versenyének első fordulójában, kedden.

A világranglistán 51. magyar játékos és a rangsorban 104. osztrák ellenfele pályafutásuk során először találkoztak egymással kedden az All England Clubban: Fucsovics korábban még nem nyert főtáblás mérkőzést az év harmadik Grand Slam-tornáján, Novak viszont tavaly a harmadik fordulóig jutott.

A 27 éves nyíregyházi teniszező rosszul kezdett, azonnal elveszítette adogatójátékát, és hiába jött vissza 2:4 után a szettbe, megint elbukta a szervagémjét, Novak pedig 33 perc alatt lezárta a játszmát, melyben ő 12, magyar ellenfele viszont mindössze három nyerő ütést mutatott be.

A második szettben ugyan Fucsovics volt az, aki előbb tudott fogadóként játékot nyerni, előnyét azonban a következő adogatásainál el is adta úgy, hogy bréklabdánál kettőshibát vétett. Ennek ellenére is egyre magabiztosabban játszott a magyar teniszező, egyre többször fejezte be nyerő ütéssel a labdameneteket: mivel 5:4-es vezetésénél, bréklabdánál is így tett, egyenlített.

A harmadik etap első négy játékából háromszor is a fogadó örülhetett, és mivel ebből a háromból kétszer Fucsovics volt a jobb, hamar 4:1 lett a javára. Nem sokkal később labdája volt az 5:1-hez – azt elrontotta -, majd 5:2-nél három szettlabdát is kihasználatlanul hagyott, ellenfele pedig vérszemet kapott és 6:5-nél adogathatott a részsikerért. Ekkor Novak keze remegett meg, háromszor is rontott adogatásaiból, Fucsovics pedig annak ellenére nyerte meg a harmadik játszmát rövidítésben, hogy ápolni kellett.

A negyedik szettet a magyar teniszező sérülése ellenére is két gyors brékkel kezdte, ezt követően pedig már nem engedte vissza a mérkőzésbe ellenfelét, és nagy csatában, 2 óra 33 perc alatt továbbjutott.

“Sikerült! Bejutottam a 2. fordulóba Wimbledonban. A teniszben erre soha nincs idő, de ma este szeretném ezt a győzelmet kiélvezni és még nem gondolni a Fognini elleni csütörtöki meccsre. Szerdán még lesz egy páros. Tudtam, hogy nehéz meccs vár rám Novak ellen, nagyon jól, felszabadultan játszott, de amikor megnyertem a 2. szettet megnyugodtam és nekem is remekül ment a tenisz. A mérkőzés kulcsa a 3. szett volt, hogy 5:6-nál, amikor a játszmáért szervált fordítani tudtam és egy jó tiebreaket játszottam.” – írja hivatalos Facebook oldalán Fucsovics.


Fucsovicsra a 64 között – várhatóan csütörtökön – a 12. helyen kiemelt, világranglistán tizedik olasz Fabio Fognini vár. (MTI)

Ez is érdekelhet: Újrahasznosított ruhákkal és kevesebb műanyag szeméttel startolt el idén Wimbledon

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!