Új magyar sikerfilm a Netflixen

Eltörölni Frankót - Netflix

Fabricius Gábor, a Republic Group alapítójának és innovációs igazgatójának első nagyfilmje többek között Velencében, Karlovy Vary-ban és Hágában díjazott nagyjátékfilmje, az Eltörölni Frankot decembertől már a Netflix repertoárjában is megtekinthető.

A kritikusok és a közönség is elismerően fogadta a 2021 őszén bemutatott filmet, ami egy 80-as évekbeli magyar underground zenekar karizmatikus frontemberének, Franknak a szocialista rezsim elnyomásával szembeni harcát mutatja be.

A főszereplőt követve a néző betekintést nyer a késő Kádár-korszak vasfüggöny mögötti világának politikai pszichiátriájának titkokkal átszőtt, kínzásokkal teli, és eddig a közvélemény által szinte teljesen ismeretlen világába.

„Az Eltörölni Frankot alapvetően egy fesztivál film, ami elsősorban ezzel a közeggel rezonál, de nagyon örülök, hogy most, hogy a Netflix magyar kínálatába is bekerült és újabb nézőkhöz juthat el” – mondta Fabricius Gábor.

Az Eltörölni Frankot főszerepét Fuchs Benjámin alakítja, akit Filo művésznéven ismer a magyar underground zenei közönség. Benjámin mellett, a több nemzetközi elismeréssel díjazott színésznő, Blénesi Kincső és a Junior Prima díjas Waskovics Andrea is fontos szerepeket alakítanak.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!

Címkék: