Tom Hardy a demens Al Capone bőrébe bújt, hogy elmesélje élete utolsó évét

Capone - Tom Hardy - film

Tom Hardy és Josh Trank rendező eddig Fonzo munkanéven futó Al Capone filmjének első előzetese új címmel debütált, hogy beavasson minket Al Capone életének utolsó fejezetébe.

A Capone címet viselő életrajzi dráma Amerika történetének legnagyobb maffiózóját egy új oldalról mutatja be a közönségnek, így ezúttal egy demenciában szenvedő gengszter harcát láthatjuk az igazságszolgáltatással és a múltjával. Tom Hardy fizikai átalakulása az előzetes tanulsága szerint elég jól sikerült, május 12-től pedig az alakítását is értékelhetjük.

Josh Trank a Twitteren hozta nyilvánosságra az Al Capone életrajzi dráma első hivatalos előzetesét, ami az eredeti Fonzo helyett végül a Capone címet kapta. Ahogy az előzetes végén büszkén írják, egy még el nem mesélt történettel van dolgunk, amit elég nehéz elképzelni Caponéval kapcsolatban, hiszen az amerikai történelem legismertebb bűnözőjéről van szó, akinek a személyét ma valamilyen furcsa romantikus légkör veszi körül, így szinte már minden formában feldolgozták az életét.

De ez nem állítja meg az alkotókat, így a filmben tíz évvel a börtönből való szabadulása után, a demencia kezdeti jeleit mutató 47 éves Caponéhoz csatlakozunk, akit erőszakos múltjának vissza-visszatérő kísértetei sem hagynak nyugodni. A gengszter végül 1947-ben, 48 éves korában hunyt el. Tom Hardy szinte hullára maszkírozott Caponéja mellett feltűnik még a filmben Linda Cardellini, Matt Dillon, Kyle MacLachlan és a Dunkirkkel népszerűvé vált Jack Lowden. A film egyúttal Josh Trank első nagyjátékfilmje a 2015-ös A fantasztikus négyes fiaskója után, így a forgatókönyvíróként és rendezőként is jegyzett Capone jelenthetné számára a visszatérést. A rendező egyébként 2012-ben robbant be a köztudatba Az erő krónikája című eredeti szuperhősfilmjével. De Tom Hardy-nak is ez lesz az első nagyobb bemutatója a 2018-as képregényadaptációt, a Venomot követően, ami végül igazi blockbuster lett 800 milliós bevétellel a jegypénztáraknál világszerte. Az Andy Serkis által rendezett Venom 2-ben Hardy visszatér az Eddie Brockot gazdatestként szolgáló nyálkás, fekete űrlény jelmezében, a film bemutatását a Sony idénre tervezte, de a jelenlegi körülmények között semmi sem olyan biztos.

A Capone forgalmazásának jogait a Vertical Entertainment és a Redbox Entertainment szerezte meg, és a streaming oldalakon lesz a film premierje május 12-én. Trank a Twitteren azt írta, hogy az eredeti terv a mozis terjesztés lett volna, de hozzátette, „Reményeink szerint még idén a széles vásznon is látható lesz a film.” A filmen producerként Lawrence Bender dolgozott, aki az olyan klasszikus Tarantino mozikban is részt vállalat, mint a Ponyvaregény, a Kill Bill vagy a Kutyaszorítóban.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!