Penge lett az új Sikoly, elégedett mosolyt hasít az arcunkra

A Sikoly sóvárgó nosztalgiával teszi föl nekünk a kérdést: „Van kedved játszani?” A pandémia közepén, amikor az idegei mindenkinek kifent kés élén táncolnak, a válasz adja magát: „hát hogy a viharba ne!” Ideje kiereszteni a gőzt! Meg egy kis vért!

25 évvel ezelőtt Sikoly hasított a mozitermek csendjébe, és Szellempofa éppúgy vágta be magát késével a popkultúrába, ahogy alig két évtizeddel azelőtt a Halloween-fétises Mike Myers. A kaszabolós horrorfilmek 90-es évekbeli reneszánszát aztán igyekeztek meglovagolni a filmstúdiók; futószalagon gyártották a tinihorrorokat, felütve nekünk a rémségek könyvét, és tudatva velünk, ki mit tett tavaly nyáron. Pedig a Sikoly sikere elsősorban nem a kreatív vérfakasztásban vagy az állkoppantó végkifejletben volt keresendő, hanem a már-már parodisztikus önreflexióban, amellyel tükröt tartott a zsánernek. És ki tehette ezt meg hitelesebben, mint Wes Craven író-rendező, aki többek közt előcitálta a rémálmainkból a pengeujjú Freddie Kruegert?

Egy új korszak atyjának pedig kijár, hogy a folytatásokból univerzumot építhessen.

A Sikoly a milleniumra trilógiává érett, és persze a műfaj szabályaiból táplálkozó franchise képtelen volt ellentmondani önmagának: soha nem tudta megismételni az első rész sikerét, epizódról epizódra vesztett lendületéből a széria. Mégis maradt mindegyikben valami igazán craveni, ami három évtizeden át képes volt egyszerre önmaga maradni és megújulni. Közben persze kinőtte a campust, és beköltözött Hollywoodba, meg a moziba, majd hallgatva az idők szavára bevette az internetet. Minden évtized megkapta a maga Sikoly-filmjét, és úgy látszik, még Wes Craven 2015-ös halála sem elég indok, hogy ne borzolja a kedélyeket többé a moziban a Szellempofa elől menekülők sikolya.

Az új évtized Sikolya pedig az Aki bújt című, egyébként egészen szórakoztató horror-vígjáték rendeződuójától, Tyler Gillett-től és Matt Bettinelli-Olpintól hangzik föl, akik saját bevallásuk szerint is a craveni életmű nagy rajongói. Az ötödik epizód így pont az elevenükbe vág, hiszen egy óriási „fan fiction-ről” van szó, amely egyszerre folytatás, és a franchise újraindítása, miközben visszanyúl a gyökerekhez. A sorszámot elhagyó Sikoly pedig hellyel-közzel jól vizsgázik: föleleveníti a múltat, újra definiálja a szabályokat, bevonja – majd késélre hányja – a fiatalokat, legfeljebb a gyilkos kilétében elbizonytalanító, klasszikus fogócskázásból hiányzik valami.

Szellempofa Túlélők Klubja (Neve Campbell és Courteney Cox) Fotó: Paramount Pictures

25 évvel az eredeti woodsborói gyilkosságok után újra tiszteletét teszi a városban Szellempofa. A megtámadott tini azonban túléli a találkozást, és ez hazaszólítja a nővérét, Sam-et, aki annakidején egy családi konfliktus kapcsán viharos körülmények között lépett olajra. A bűntudattól hajtott lány bármire hajlandó, hogy megmentse cserbenhagyott hugicáját a gyilkostól. Többek közt szövetkezik Woodsboro nyugdíjba vonult seriffjével, Dewey-val. Mire a város utcáit beteríti a vér, Sidney és Gale Weathers is hazatér, hogy leszámoljanak a feltámadt múlttal.

Jenna Ortega és Szellempofa ajtót javítanak Fotó: Paramount Pictures

Újra ikonikus szerepébe bújik Neve Campbell (Sidney), Courtney Cox (Gale) és David Arquette (Dewey). Az új etapban azonban már korántsem ők viszik a prímet – na jó, Dewey-t leszámítva! –, hanem a fiatalok. Mindjárt itt van Jenna Ortega, aki a meglepően épkézláb, és egyben klasszikus nyitójelenetben küzd a túlélésért. Ortegának árad a lényéből az a kihívó pimaszság, amely 1996-ban Sidney-ben is ott lobogott. Mégsem ő áll a történet középpontjában, hanem az In the Heights – New York peremén Vanessája, Melissa Barrera, aki súlyos titkoktól terhelten tér haza, hogy hugicáját megmentse. Barrera karaktere Ortegával egyetemben kap egy drámai szálat, amely újdonságnak hat a franchise-ban, azonban a továbbiakban nem igazán kezdenek vele semmit, pedig lenne benne ráció. Kár érte!

Dewey alulmaradt az idővel szemben (David Arquette) Fotó: Paramount Pictures

Helyette Ortega baráti társaságára helyeződik a hangsúly, hiszen ott lehet közöttük a gyilkos. A Sikoly egyik erőssége a casting: meglepően karakteres színészeket sikerült összeválogatni a „píszí” jegyében, akik jól elkülönülnek egymástól. Helyet kap köztük Cuba Gooding Jr fia, Mason is – az ikrek fiú tagját játssza –, illetve Meg Ryan és Dennis Quaid fia, Jack Quaid, aki az Amazon nagy sikerű képregény-adaptációjából, The Boys című tévésorozatból lehet sokaknak ismerős.

Egy nőt az Amazonon már elvesztettem. Még egyet nem fogok! (Jack Quaid és Melissa Barrera) Fotó: Paramount Pictures

A „nagy öregek” közül Dewey az, aki kitesz magáért, a többiek inkább csak kibicelnek. Különösen igaz ez Gale Weathers-re, akinek önelégült egysorosai rém idegesítőek. Hőseink fölött rendre eljárt az idő, amelyet nem rejtenek véka alá – miért is tennék, ez a dolgok rendje –, kárhoztatni őket ezért nem lehet. Elvégre már több mint egy évtized múlt el az előző Sikoly óta. Feltűnik a filmben még Judy Hicks is, Marley Shelton megformálásában, aki az előző etapban Dewey szemrevaló helyettesét játszotta.

Déja vu (Neve Campbell) Fotó: Paramount Pictures

Gillett és Bettinelli-Olpin korrekt folytatást tett le az asztalra egy klasszikus franchise-nak, amely újat ugyan nem mutat, de tisztességesen felmondja a leckét. Múltidézésnek meg ott az eredeti, amely még mindig óriási nosztalgia-faktorral bír. A folytatások amúgy is melegágyai a beteges rajongásnak. Melyek éppúgy menthetenek életet, ahogy tőrbe is csalhatnak. Különösen egy öntudatos meta-horrorban. Az új Sikoly egyszóval penge lett, amely elégedett mosolyt hasít az arcunkra. Legfeljebb Wes Craven hiányzik belőle, de nagyon. Viszlát, Szellempofa, újabb tíz év múlva!

Bányász Attila

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on email
Share on print