Mogyoróvaj sólyom: A barátok a mi választott családunk
A Down-szindrómás Zak a pitiáner Tyler mellé csapódik: mindketten menekülnek valami elől, ami véd-, és dacszövetségbe kovácsolja őket. Egyikőjük sem számíthat senkire a másikon kívül, így lesz a kényszerűségből útjuk végére barátság. Mert senki sem arra született – fejlődési rendellenesség ide vagy oda -, hogy egyedül legyen: mindenki tartozik valakihez.
A Mogyoróvaj sólyom úgy mesél a Down-szindrómáról, hogy egy percig sem veszik el a száraz részletekben: egyszerűen csak bemutatja nekünk Zak-et. A 22 éves fiatalember egy idősek otthonában lakik Észak-Karolinában, mivel egyszerűen nincs alternatíva őt hol elhelyezni. Mint minden huszonéves, ő is tele van álmokkal és tervekkel: odáig van a pankrációért, már rongyosra nézte példaképének, Salt Water Rednecknek a VHS kaziját, és minden vágya, hogy jelentkezzen a pankrátor iskolájába. Zak azonban nemcsak álmodozik: már két szökési kísérlet van a rovásán, gondozójának, a csupaszív Eleanornak a következőt le kell jelentenie a hivatal felé, amelynek kellemetlen következményei lehetnek.
Ám Zak-et ez sem riasztja el: várja kinn, a rácsokon túl az igazi élet. Szobatársának köszönhetően a harmadik szökését végre siker koronázza.
Tyler a bátyja, Mark halála óta csak ide-oda csapódik az életben. Testvérével a rákászengedély, és így a megélhetése is oda, végső elkeseredettségében a környékbeliek hálóit fosztogatja, amit a többiek persze nem vesznek jó néven. Hamarosan, néhány helyi nehézfiúval a nyomában, menekülnie kell, ekkor csapódik hozzá a szintén szökésben lévő Zak. Tyler és újdonsült útitársa nyakukba szedik a lábukat, és az utakat elkerülve a természet lágy ölén caplatnak és csorognak le az úti céljuk felé.
Útjuk kalandos és vadregényes, amely az eddig elzártan élő, Down-szindrómás fiú számára maga a boldogság. Zak révén Tyler is visszakap valamit az ártatlanságból, és könnyebbé válik a Mark halála miatt a szívét nyomasztó súlyos bűntudat. A férfi kap maga mellé egy másik testvért: egy, a pártfogására szoruló öcsköst, mint amilyen egykor ő lehetett a bátyjának. Na jó, majdnem olyat! A fiúk lejárják a lábukat, úsznak, tutajt építenek, utaznak vízen és szárazföldön, sajátos Bütyökként és Tutajosként élve meg kalandjaikat az amerikai tüskevárban. Eközben nem menekülhetnek a múlt elől: hol a rosszfiúk loholnak Tyler nyomában, hol Zak Eleanorja éri utol őket; utóbbi csatlakozik is hozzájuk, hogy Zak álmai végére járjanak.
A film a két srác kölcsönös kapcsolatán alapul: Tyler már az elején leszögezi, hogy nem érdekli, hogy Zak Down-szindrómás. A látszólag közönyös és szívtelen megjegyzés amilyen övön alulinak tűnik, épp annyira őszinte: Tyler egyszer sem marasztalja el a társát, sosem emlegeti fel, nem nézi le vagy bánik másképp vele emiatt – teljesen egyenrangú félként kezeli. Pont így is törődik és foglalkozik vele: nem mint egy fogyatékkal élővel, hanem mint egy haverral vagy tesóval. Kapcsolatuk korántsem egyoldalú. Zak is kiveszi a részét, érzelmileg támogatva a barátját.
Épp ezért nincs is semmi meglepő abban, hogy a Ruderman Alapítvány az autentikus képviselet pecsétjével látta el a filmet a fogyatékkal élő emberek pontos ábrázolásáért. Ez elsősorban a Zak-et eljátszó Zack Gottsagen érdeme, aki mindig is filmsztár szeretett volna lenni. A két rendező, Tyler Nilson és Michael Schwartz egy táborban ismerték meg, és elhatározták, hogy írnak az alakja és álmai köré egy testhezálló forgatókönyvet. A Mogyoróvaj sólyom végül Gottsagent egészen az Oscar-gáláig röpítette: ő adhatta át idén az arany szobrocskát a legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriában.
Shia LaBeouf a szokott elánnal vetette bele magát Tyler szerepébe, miután Ben Foster az utolsó előtti pillanatban visszamondta. Minden egyes gesztusán és apró rezdülésén látszik, ahogy együtt él a figurával. Dakota Johnsonnak a Netflixes Sebek óriási buktája után nagyon hiányzott Eleanoréhoz hasonló szerep, bár a Down-szindrómás Gottsagen és LaBeouf között jobban működik a kémia, mint Johnson és LaBeouf között.
A most az HBOGO-n és a Cinemaxon látható Mogyoróvaj sólyom messze nem tökéletes alkotás: helyenként döcög a történetvezetés, és érződik rajta, hogy elsőfilmesek munkája, de hatalmas szíve van, igazi feelgood mozi, magával ragadó mesélőkedvvel. Ráadásul Zak figurájának kitűnő humora van: nem rajta, hanem vele nevetünk. Nem véletlenül lett a tavalyi év legjobban kereső független filmje. Az álmok arra valók, hogy megéljük őket. És minden egyes percét megosszuk a választott családunkkal.
Bányász Attila