Megérkezett A feláldozhatók 4. első előzetese

A feláldozhatók 4 - első előzetes 2023

Idén szeptemberben érkezik A feláldozhatók széria negyedik, Sylvester Stallone számára pedig egyben az utolsó része.

Majd meghalnak, ha már halottak lesznek – szól a soron következő epizód szlogenje, ami a James Bond-féle “Nincs idő meghalni” és a Stallone-féle “a hősök nem halnak meg, csak újratöltenek” után nem hangzik túl eredetinek, passzol viszont az előzetesben ígért akciómennyiséghez.

A történet szerint Barney Ross csapatát csapdába csalják, az összeesküvés pedig egy atomháborúval fenyegető konfliktushoz vezet az Egyesült Államok és Oroszország között – a feladat pedig megakadályozni a tragédiát.

Stallone korábban már megerősítette, hogy kiszáll a produkcióból, így Barney át fogja adni a stafétát Lee Christmasnek, Jason Statham késszakértő hősének.

A film forgatókönyvét Kurt Wimmer (Törvénytisztelő polgár), Max Adams (Űrdongó) és Tad Daggerhart (After Hours) írták, a rendezői székben pedig Scott Waugh (Fagyos pokol) foglalt helyet.

Sylvester Stallone és Jason Statham mellett a filmben többek között 50 Cent, Dolph Lundgren, Megan Fox, Andy Garcia és Nicole Andrews is szerepelnek, A feláldozhatók 4. szeptember 21-én érkezik a magyar mozikba.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!