Még meg sem jelent, de már pedzegetik a Maffiózók előzményfilmjének folytatását

Tony Soprano - Maffiózók előzményfilm - 2021

David Chase sorozata lebilincselő, humoros és izgalmas, amit briliáns alakítások tarkítanak, a Maffiózók előzményfilmjéhez érkezett első előzetes pedig legalább ilyen ígéretes moziélménnyel kecsegtet.

A The Many Saints of Newark (Newark összes szentje) ősszel érkezik a mozikba és a tervek szerint egy hónapig az HBO Max felületén is elérhető lesz. Az első előzetes június 29-én jelent meg, a film első képkockái azóta mintegy nyolc és félmillió megtekintésnél járnak, a napokban pedig David Chase utalt arra, hogy készen áll a folytatásra.

Tony Soprano visszatér, a Maffiózók előzményfilmje pedig az ősz egyik legjobban várt premierje.

A The Hollywood Reporternek adott új interjújában a The Many Saints of Newark rendezője és a Maffiózók filmes veteránja, Alan Taylor elárulta, hogy David Chase már utalt rá, hogy folytatni kívánja a Maffiózók franchise kiterjesztését az előzményfilm bemutatása után is.

“David korábban már utalt arra, hogy több tartalmat is készítene. Amikor visszakérdeztem, hogy a The Many Saints of Newark folytatásáról beszél-e, akkor röviden annyit mondott, hogy talán” – fogalmazott Alan Taylor a The Hollywood Reporter kérdésére.

A Maffiózók előzményfilmje Tony Soprano fiatalkorát mutatja be, az 1968 és 1975 közötti időszakot, amikor Tony bekapcsolódik a helyi maffia üzelmeibe – ahelyett, hogy iskolába járna. Az előzetesből kiderül, hogy tanárai szerint a fiatal Tony okos gyerek, kifejezetten vezető alkat, a 60-as években azonban New Jersey állam iparvárosait az afro-amerikai és az amerikai olasz lakosság körében zajló faji zavargások, az erősödő emberi jogi mozgalmak és a méltán hírhedt DiMeo maffia erejének meggyengülése határozzák meg, ez pedig Tony Soprano sorsát is megpecsételi.

„A forgatások alatt többször kellett emlékeztetnünk egymást arra, hogy Tony még gyerek, még nem keményedett meg, még nem az a gengszter, akit már ismer a közönség. Vissza kellett térnünk a kevésbé kiforrott karakterhez, ez pedig számos új lehetőséget nyitott meg” – tette hozzá Taylor.

A The Many Saints of Newark stábja korábban már bizonyított, hiszen a rendezői székben Alan Taylor foglalt helyet, a forgatókönyvet David Chase és Lawrence Konner jegyzik, a szereplőgárdában pedig többek között olyan nevek tűnnek fel, mint Jon Bernthal, Vera Farmiga vagy éppen Ray Liotta.

A Maffiózók előzményfilmjének premierje a jelenlegi tervek szerint október 1-én lesz az Egyesült Államokban és az HBO Max felületén.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!