Kiderült, miről fog szólni Al Pacino első horrorfilmje

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2025.05.10 | Film | Olvasási idő: 3 perc
Kiderült, miről fog szólni Al Pacino első horrorfilmje

Az Oscar-díjas színésznagyság nemrég ünnepelte 85. születésnapját, de továbbra sem kacérkodik a visszavonulással, sőt: nyáron ördögűzőnek áll David Midell Rituálé című horrorjában.

Al Pacino április 25-én ünnepelte 85. születésnapját, de A Keresztapa és A sebhelyesarcú legendás főszereplője – akinek Sonny Boy című memoárja tavaly Magyarországon is megjelent – továbbra sem tervezgeti a visszavonulást. Sőt, hamarosan csatlakozni fog egy mostanság sokadvirágzását élő horrorfilmes trendhez – adta hírül a Hollywood Reporter. A színészóriás ugyanis egy ördögűző papot formál majd meg David Midell Rituálé (The Ritual) című rendezésében. A történet szerint Theophilus Riesinger atya (Pacino) élete legnagyobb kihívásával néz farkasszemet, amikor kollégája, Joseph Steiger (Dan Stevens) társaságában arra vállalkozik, hogy megszabadítson egy fiatal nőt (Abigail Cowen) a lelkét uraló démontól.

„Ebben a küzdelemben mi vagyunk az Úr serege. Ezt a nőt valami nem evilági kerítette hatamába” – csendül fel a trailerben Pacino jellegzetes, reszelős hangja.

A Rituálét a Begone Satan! című 1935-ös botránykönyv inspirálta, mely csaknem egy évszázada áll a hitalapú viták középpontjában. A forgatókönyvet maga Midell és Enrico Natale írta, sőt utóbbi producerként is jegyzi a horrorfilmet, méghozzá Ross Kagan Marks, Andrew Stevens és Mitchell Welch partnereként. Az alkotást június 6-ától játsszák az amerikai mozik, magyar premierről viszont egyelőre nem érkezett hír.

Al Pacinót az utóbbi egy-két évben nagynevű színészrendezők filmjeiben láthattuk: a világsztár szerepelt Michael Keaton Knox notesza (2023) és Johnny Depp Modi: Three Days on the Wing of Madness (2024) című mozijában is. Az IMDb szerint jelenleg nyolc különböző projektje áll fejlesztés alatt, köztük az a Shakespeare-adaptáció is, melyben Lear király bőrbe bújik.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!