Kiderült, mennyiért bújt tetőtől talpig rózsaszínbe Ryan Gosling

Margot Robbie - Ryan Gosling - Barbie

Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével idén nyáron érkezik a mozikba az élőszereplős Barbie-film, amelyről a stáb még mindig alig árult el valamit.

A filmet Greta Gerwig írta és rendezte, akihez társíróként Noah Baumach csatlakozott. Habár a csapat ígéretes – Gerwig 2017-es Lady Bird című filmjét öt Oscar-díjra jelölték -, a történet még mindig rejtély, a közönség eddig mindössze egy groteszk előzetest és néhány elkapott pillanatképet kapott ízelítőként, most viszont kiderült, mennyiért vállalta a szerepet a két főszereplő.

Margot Robbie és Ryan Gosling egyenlő összeget, fejenként 12,5 millió dollárt, aktuális árfolyamon átszámítva 4,5 milliárd forintnak megfelelő gázsit vihetnek haza a filmért.

Amint azt a Variety megjegyzi, az olyan nagynevű sztárok, mint Robbie és Gosling, általában akár 20 millió dollárt is kérhetnek egy-egy szerepért. Az idén júliusban mozikba kerülő Barbie-film azonban egy jóval kisebb költségvetésű film, mint például egy Marvel-produkció, amitől jóval nagyobb kasszasikert is várnak a készítők.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!