Jared Leto 9 legdurvább filmes átalakulása

Jared Leto - filmes átalakulások

Jared Leto nehezen megfogható karakter, sem a zenész, sem pedig a színész skatulyában nem lehet egyértelműen elhelyezni.

Mindenesetre a Thirty Seconds to Mars énekese néhány kiemelkedő és meghökkentő karakterrel már meglepett minket a filmvásznon, legújabb mozija, a House of Gucci kapcsán – amiben szinte a felismerhetetlenségig torzították -, összeszedtük Jared Leto eddigi legnagyobb filmes átalakulásait.

A nagy port kavart House of Gucci című film első előzetesében Lady Gaga olasz akcentusa mellett a legváratlanabb Jared Leto átalakulása volt.

A két zenész-színész láthatóan mindent beleadott, hogy a lehető legautentikusabb alakítást nyújtsák Olaszország egyik legmeghatározóbb családjának tagjaként, ami Leto esetében jelentős fizikai metamorfózist is magába foglal. A felismerhetetlenségig maszkírozott Letót elnézve a film plakátján elgondolkoztunk, hogy nem ez az első, hogy Jared Leto a fizikai megjelenés szintjéig lemegy egy szerep kedvéért.

Christian Bale-hez hasonlóan jócskán voltak olyan szerepei az évek folyamán, amihez jelentős fogyást kellett produkálnia, vagy épp ellenkezőleg, fagylalt diétával kellett néhány méretet gyorsan magára szednie. Persze erős túlzás lenne Bale-t és Letót egy kalap alá venni, patkány ide vagy oda, Leto Jokere fel sem veheti a kesztyűt Bale Batmanjével, de az biztos, hogy egy igazi kaméleonnal van dolgunk!

Prefontaine

Először 1995-ben debütált a filmvásznon, A szerelem színei című drámában Winona Ryder oldalán. Két évvel később a 28 éves színész Steve Prefontaine olimpiai hosszútávfutót játszotta el a róla szóló életrajzi filmben. Leto hat héten át edzett futóként, mellette pedig Prefontaine sajátos tartását és futási stílusát is magáévá tette. „Akkor voltam életem legjobb formájában, habár a térdem nem szokott hozzá az ilyen fajta edzéshez, és szinte azonnal megsérültem, így két és fél hétig nem tudtam futni” – mondta Leto.

Rekviem egy álomért

Jared Leto legikonikusabb szerepe a heroinfüggő Harry Goldfarb karaktere volt a Rekviem egy álomért című drámában, ami a függőség különböző aspektusait mutatja be Harry barátait és családját nyomon követve. Leto közel 13 kilót fogyott a szerepre azzal, hogy két hónapon át kizárólag nyers zöldségeket evett. “Hetekig nem ettem rendes ételt, csak rágcsáltam” – mondta. Az átalakulás pszichés és fizikai következményei súlyosak voltak. Leto csontvelője és mája károsodott, továbbá a koplalás miatt hallucinációk gyötörték. Ezen felül Darren Aronofsky rendező filmjéért két hónapra még a szexről is lemondott a színész, és két hétig az utcán élt, hogy teljesen bele tudjon helyezkedni a karakterbe. Amikor a forgatás befejeződött, Leto néhány hónapra Portugáliába költözött, ahol kolostorban élt, és azon dolgozott, hogy visszanyerje súlyát.

Bár az egész folyamat elég extrémnek hangzik, és a legtöbben nem vállalnánk egy munka miatt ennyi szenvedést, köztudott, hogy Leto mindent megtesz a művészetért. Ráadásul a heroin miatt testileg és lelkileg kimerült Harry megtestesítéséhez talán kellettek is ezek a megpróbáltatások – mindenesetre a végeredmény magáért beszél.

Chapter 27

Jared Leto több mint 30 kilót hízott ahhoz, hogy eljátssza Mark David Chapmant, a férfit, aki lelőtte John Lennont. A Chapter 27-re készülve Leto pizzán, tésztán és szójaszósszal, valamint olívaolajjal összekevert, olvasztott Häagen-Dazs fagylalton élt. Ennek eredményeként a színész köszvényes lett. „A forgatás vége felé az egyik komoly probléma a lábamban lévő fájdalom volt” – mondta. „Nem tudtam hosszan sétálni. Volt egy kerekesszékem, mert annyira fájdalmas volt. A testem sokkhatás alá került a rengeteg felszedett kilótól” – tette hozzá.

Hogy aztán leadja a sok felesleget, Leto újabb extrém diétába kezdett. Az első tíz napban csak folyékony dolgokat fogyasztott és nem evett szilárd ételt. A fasting, azaz koplalás azóta is Leto életének része, ilyenkor citrommal és cayenne borssal ízesített vizet iszik.

Dallas Buyers Club

Jared Leto 2014-ben Oscar-díjat kapott a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában a Matthew McConaughey oldalán nyújtott alakításáért – megérdemelten. Ahhoz, hogy eljátssza a HIV fertőzött transznemű nőt, Leto közel 52 kilót fogyott, és minden szőrt leborotvált, legyantáztatott a testéről, beleértve a szemöldökét is.

Szárnyas fejvadász: 2049

A klasszikus Szárnyas fejvadász Denis Villeneuve-féle folytatásában Leto Niander Wallace tudóst, replikáns gyártót, egyben a Wallace Corporation vezérigazgatóját alakította. Bár első pillantásra semmi különös nem tűnik fel Leto megjelenésén, a színész ezúttal is method acting sebességre kapcsolt. Mivel a karakter a filmben vak, ezért Leto speciális lencséket készíttetett magának, amikben nem látott, tehát gyakorlatilag ténylegesen vak volt a forgatás alatt.

Suicide Squad: Öngyilkos osztag

Akárcsak Batmant, Jokert is számos színész eljátszotta már, és köztük olyan kiemelkedő alakításokat láthattunk, mint amilyen Jack Nicholsoné vagy Heath Ledgeré volt, így Leto érezte a nyomást, hogy valami nagyot kell gurítania annak érdekében, hogy kitűnjön. A teljesen őrült, mániákus fizimiska azonban nem volt ehhez elég.

Hogy magába szívja a karakter őrületét, színésztársának, a Harley Quinnt alakító Margot Robbie-nak egy szerelmes levelet küldött egy élő fekete patkány társaságában. Will Smith egy golyókkal teli borítékot kapott. Viola Davis beszámolója szerint Leto egy “csatlóst” küldött, hogy ledobjon egy döglött disznót színésztársai elé, ezenkívül mindenkinek jutott a használt óvszerekből és az análgyöngyökből is. „Sokat tettem azért, hogy dinamikát teremtsek, hogy életre hívjam a meglepetés, a spontaneitás elemét és valóban leromboljak minden falat” – nyilatkozta Jared Leto az E! magazin kérdésére. “Joker olyan valaki, aki nem igazán tiszteli a személyes teret vagy a határokat” – tette hozzá.

A szívhez szólónak épp nem nevezhető ajándékok mellett Leto nem szólt senkihez. Will Smith elmondása szerint nem is találkozott Jared Letóval, noha hat hónapig együtt dolgoztak. A jeleneteken kívül nem is váltottak egyetlen szót sem, mert Leto végig Joker-üzemmódban volt.

Morbius

A közelgő House of Gucci mellett Letónak egy másik filmje is a csőben van, a Marvel szuperhős univerzumában Michael Morbiust fogja alakítani. Morbius egy ritka vérbetegségben szenved, és a saját maga kikúrálására tett kísérletei oda vezetnek, hogy vámpír lesz, ugyanakkor a szuperképességek mellett nem tapasztal semmilyen negatív mellékhatást. Azt nem tudni, mennyit szedett fel Leto a szerepre, de az egyértelmű, hogy szigorú edzésprogramot követett, hogy kipattintsa magát.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!