Hidegrázós élmény: kikerült a Kraven, a vadász első 8 perce
Nem kell tovább várnunk rá, hogy szemtől szemben találkozzunk Kravennel, a rettegett vadásszal, a Sony Pictures ugyanis nemrég maratoni hosszúságú ízelítőt adott az ünnepi szezon borongós hangulatú szuperhősfilmjéből.
A magyar mozik december 12-én tűzik vászonra a Sony Pókember-univerzumának legújabb szuperhősfilmjét, a Kraven, a vadászt, melyben a hálószövő egyik legösszetettebb és legkarakteresebb nemezise, Szergej Kravinoff, azaz Kraven (Aaron Taylor-Johnson) ifjúkoráról hull le a lepel. A 34 éves Taylor-Johnson (Ha/ver, Tenet, Nosferatu) mellett a színészgárdát erősíti Russell Crowe és Fred Hetchinger (két Gladiátor-veterán, az első epizód Maximusa és a második rész Caracalla császára) is, és az eddigiek alapján elmondható, hogy a publikum most a Pókember-mitológia egészen új, mozgóképen még nem látott szeletével fog megismerkedni. Aki nehezen tudná kibekkelni a premierig hátralévő néhány napot, az most – a Sony Pictures jóvoltából – exkluzív betekintést nyerhet a film első nyolc percébe.
A nyitányban Kraven egy oroszországi börtön vendégszeretetét élvezi, s hamar összetűzésbe kerül nemcsak rabtársaival, de fogvatartóival is.
A kedvcsinálóban az antihős kóstolót ad félelmetes harci képességeiből: törnek a csontok, fröccsen a vér, hullanak a rosszban sántikáló ellenfelek, akár az őszi legyek, Kravennek pedig – kijátszva a fegyveres őrök éberségét – végül sikerül olajra lépnie. Hogy ezután mi történik, azt csak december 12-én, a vetítővászon sötétjében tudhatjuk majd meg, de arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a figurát a magyar képregényrajongók már jól ismerhetik. A kilencvenes években ugyanis idehaza is kiadták a Kraven utolsó vadászata című kultikus képregényt: J. M. DeMatteis író és Mike Zeck rajzoló ravatalfekete hangulatú, szinte már fojtogatóan borús és kompromisszummentes mesterművében minden addiginál részletesebben megismerhettük Pókember ördögien ravasz és iszonyatos testi erővel rendelkező ősellenségét. Jóllehet DeMatteis és Zeck Kraven végnapjait tárták az olvasók elé, J.C. Chandor közelgő filmadaptációja pedig bevezetni szándékozik a karaktert, talán az említett képregényt is érdemes (újra) fellapoznod, ha szeretnél előre elmélyülni ebben a bámulatosan színes, rétegzett és a maga módján roppant szórakoztató karakterben.
A Kraven, a vadász egyébként hányatott sorsú projektnek számít, hiszen bemutatóját már többször is elnapolták, és a legfrissebb jóslatok szerint nem is verekszi magát a Box Office-listák élére az Egyesült Államokban. És amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a Sony képregényfilmes moziverzumának eddigi darabjai (Venom, Morbius, Madame Web) nem sikerültek túlzottan emlékezetesre – bár ki tudja, lehet, hogy majd a Kraven, a vadász töri meg az évek óta tartó pechszériát.
(Kiemelt kép: Sony Pictures)