Dwayne Johnson sosem tér vissza a Halálos iramban franchise-ba, hiába csábítgatja Vin Diesel

Dwayne Johnson - Young Rock

A Szikla, azaz Dwayne Johnson a CNN-nek adott interjújában minden kétséget kizáróan kijelentette, hogy nem tér vissza a Halálos iramban franchise-ba soha többé, bármilyen manipulatív módokon próbálja is Vin Diesel rávenni, hogy a 10. filmben ismét felbukkanjon.

2021 novemberében Vin Diesel az Instagramon kampányolt azért, hogy a Szikla tegye félre a személyes vitájukat, és térjen vissza a Halálos iramban sorozatba, ami, ha minden igaz hosszabb ideig fog futni, mint a Barátok közt. A két színész 2016-ban kapott össze a Halálos iramban 8, The Fate of the Furious forgatásán, ám négy év távlatából Vin Diesel, aki a sorozat producere is, elásná a csatabárdot.

Jó oka van erre, hiszen a komikus erőemberből az évek folyamán az egyik legjobban kereső férfi színész lett.

Szereplésével tovább pumpálhatná a Halálos iramban franchise bevételeit, amelyek így sem csekélyek. Az ominózus 8. rész például 1,239 milliárd dollárt hozott a jegypénztáraknál, a Halálos iramban 7 pedig 1,516 milliárdot. Ezek után csalódás lehetett, hogy a 2021-es Halálos iramban 9 már csak 726 milliót kaszált, de ebben a pandémia is közrejátszhatott. Az utolsó előtti epizódban pedig a nosztalgia és a bevételek okán is jól mutatna Dwayne Johnson.

Eredetileg egyébként idén áprilisban lett volna a Halálos iramban 10 premierje, de a járvány miatt csak a 9. filmet tudták ekkor bemutatni. A hírek szerint 2023 áprilisában jön az új mozi, ami a két részre bontott finálé első felvonása lesz.

„Kisöcsém, Dwayne… eljött az idő” – írta novemberben Diesel. „A világ várja a Fast 10 fináléját. Mint tudod, a gyerekeim Dwayne bácsiként emlegetnek téged a házamban. Nem múlik el olyan ünnep, hogy ne küldenétek egymásnak jókívánságokat… de eljött az idő. Vár az örökség.”

A friss CNN interjúban azonban a Szikla kerek-perec kimondta, hogy Diesellel ők már megállapodtak, hogy nem tér vissza az új filmben, egyúttal manipulatívnak nevezte, hogy a gyerekeiket is belevette a posztjába.

„Megmondtam Dieselnek, hogy nem térek vissza a franchise-ba. Határozottan, de szívélyesen fogalmaztam meg ezt, és azt mondtam, hogy mindig támogatni fogom a szereplőket, és mindig szurkolok a franchise sikerének, de nincs esély arra, hogy visszatérjek” – mondta Dwayne Johnson. „Vin legutóbbi nyilvános bejegyzése újabb példa a manipulációra. Nem tetszett, hogy a posztban felemlegette a gyerekeit, ahogy Paul Walker halálát is. Hagyd ki őket belőle. Hónapokkal ezelőtt beszéltünk erről, és megegyeztünk.”

Johnson a 2011-es Fast Five-nál kapcsolódott be a franchise-ba a válás pedig jól dokumentált volt a közösségi médiában. Végül Diesel elismerte, a szakítás nagyban az ő viselkedése miatt következett be. Júniusban az amerikai Men’s Health készített portrét Dieselről, aki ebben arról beszélt, hogy az a „kemény szeretet” amit a Szikla felé mutatott a forgatás során vezetett a feszültségekhez. Elmondása szerint ez egy nehéz karakter volt, és ő csak azt szerette volna, ha Johnson a maximumot hozza ki magából. Producerként úgy gondolkodott, hogy Johnsont pankrátorként ismerik az emberek, de itt most egy teljesen más szerepben kell látniuk. Azonban nem véletlen mondják, hogy ne húzogasd az oroszlán bajszát, jelen esetben egy visszavonult pankrátorét, mert nagy esélyed van rá, hogy chicken shit és candy ass néven fog rád később hivatkozni.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!