Biztató hír érkezett korunk egyik legnépszerűbb videójátékának sorozatverziójáról
Évek óta rebesgetik, hogy tévésorozat-adaptációt kap az elmúlt tíz esztendő egyik legsikeresebb videójátéka, az ódon mítoszok világába kalauzoló God of War, eddig azonban kevés olyan hír érkezett a projekttel kapcsolatban, mely tetézte volna a rajongók lelkesedését.
Néhány hónappal ezelőtt mi is beszámoltunk már róla, milyen hányatott sors jutott osztályrészül a legendás videójáték, a 2018-ban megjelent God of War sorozatverziójának. 2024 októberében derült ki, hogy az adaptáció fejlesztésével megbízott legfontosabb alkotók, Rafe Judkins showrunner, illetve Hawk Ostby és Mark Fergus producerek távoztak a fedélzetről, helyettük pedig Ronald D. Moore-t (Star Trek, Csillagközi romboló) bízták meg azzal a felelősségteljes feladattal, hogy végre hozza tető alá a projektet.
Ezt olvastad már?
Videójátékban még sosem láttunk olyasmit, amit a GTA 6 nyújtani fog
Filmadaptációt kaphat a 90-es évek legikonikusabb videójátéka
„Ez a világ, ez az univerzum tényleg nagyon gazdag, hallatlanul érdekesnek találom, szóval remek élmény volt elkészíteni a God of War adaptációját. Igen, adaptációról van szó, de mégis inkább adaptáció/interpretációról, hiszen a sorozatban élő akciót láthatnak majd a nézők, és rendkívül szórakoztató volt azt mondani, hogy ‘Oké, itt most elég nagy a játékterünk. Oké, meg akarjuk tartani a sztorit. Meg akarjuk tartani a karaktereket és az eredeti szellemiségét.’ Fantasztikus anyag áll az ember rendelkezésére, ha inspirációt akar meríteni a munkához. És ez számomra tényleg nagyon érdekes volt” – mondta pár hónappal ezelőtt Moore, aki arról is szót ejtett, hogy a Prime Video God of War-sorozatának első évada 10 epizódból fog állni.
Most pedig a Variety szellőztette meg, hogy a széria első két részét a veterán Frederick E.O. Toye (A sógun) dirigálja majd.
A szaklap szerint kifejezetten „epikusnak” ígérkező adaptáció viszonylag tárgyhűen adaptálja a PlayStation konzol egyik legkedveltebb videójátékának történetét, vagyis ismét a görög istenek világát hátrahagyó, félelmetes erejű Kratos áll majd a középpontban, aki fiával, Atreusszal együtt felkerekedik, hogy teljesítse elhunyt felesége, Faye utolsó kívánságát: szét kell szórniuk a nő hamvait a kilenc birodalom legmagasabb csúcsáról. Apa és fia útközben egy haragvó isten célkeresztjébe kerül, s miközben lassan fény derül Faye féltve őrzött titkaira, Kratos azon fáradozik, hogy minden tudását átadja gyermekének.
Toye – aki 2024-ben rendezői Emmy-díjat kapott a már említett A sógunért – pályafutása során olyan elsöprő népszerűségű sorozatokhoz adta a nevét, mint a Westworld, a The Walking Dead vagy a Watchmen. Az alkotónak egyébként nem ez lesz az első együttműködése a Prime Videóval, hiszen korábban A fiúk, a Fallout, A végső lista, valamint A végső lista: Sötét farkas című széria egy-egy epizódjának gyártásában is részt vett.
Nemrég egyébként berendelték a God of War-sorozat második évadát. A produkció jelenleg már az előkészületi fázisban jár, s javában zajlanak a szereplőválogatások – teszi hozzá a Variety.
Borítókép: Copilot








