A Lupin sakk-mattot adhat A vezércselnek is

Lupin - Netflix

A vezércsel nagyszemű őzikéje 2020 őszén csúcsot döntött, amikor a hét részes minisorozat összesen 92 országban került fel a Netflix top 10-es listájának élére. A virális terjedés mellékhatásaként sok helyen még a sakk készlet eladások is megugrottak.

A hányatott sorsú sakk-csodalány történetét összesen 62 millióan látták a bemutatását követő 28 napban, de így is csak a sikerlista második helyére volt elég. Karácsonykor ugyanis a streaming szolgáltató bemutatta A Bridgerton család című, nyolc részes kosztümös minisorozatot, amelynek 63 millió nézőt jósolnak a bemutatást követő első négy hétben.

A Netflix becslése szerint pedig a Lupin még ezt a rekordot is megdöntheti

A cég előzetes számításai szerint ugyanis a César-díjas Omar Sy főszereplésével készült, január 8-án bemutatott sorozat elérheti a 70 millió nézőt a bemutatását követő első 28 nap alatt. Assane Diop, a híres francia úri tolvaj, Arsène Lupin kalandjaiból merít ihletet, amikor bosszút áll az igazságtalanságokért, amelyeket egy gazdag család követett el édesapja ellen. A történet már olyan nagy piacokon is a TOP 10-ben fut, mint az Egyesült Államok, Brazília vagy Németország.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!