A Kingsman az előzményfilmjével megmerítkezik a történelemben és a konfekcióban

A Kingsman a túlnépesedés és a drogliberalizáció után ezúttal a történelemhez fordul témáért, hiszen aki tisztában van a múltjával, csak az képes igazán szembenézni önmagával. Matthew Vaughn így egy előzményfilmet forgatott a rendhagyó duológiájához, amely a titkos szervezet eredettörténete. A Kingsman úri szabói az első világégés poklából születtek, hogy összeférceljék az önsebzett emberiséget.

Ralph Fiennes, ha már nem lehet James Bond, azért csak összehoz egy kémfilmet, amelyben lehetősége adódik, hogy stílusosan mentse meg a világot. Colin Firth jól az eszünkbe véste, hogy a modor mutatja, mennyit érsz, és gentleman módjára is szét lehet – sőt, szinte csak így érdemes – rúgni bárkinek a valagát.



A Kingsman első két része parodisztikus humorával, James Bondos történetvezetésével és véres akcióival hódított, kérdés, hogy az író-rendező Vaughnnak ezt az előzményekben is sikerül-e felelevenítenie.

Adott egy karót nyelt brit arisztokrata, Oxford hercege (Ralph Fiennes), aki szívén viseli a világ sorsát. Szolgálókból és inasokból kiépít egy titkos hálózatot, hogy szemei és fülei legyenek a politika meghatározó berkeiben. Ugyanez elmondható az alteregójáról is, aki az árnyékok – és nemesszőrű kecskéi – közt szövögeti sötét terveit, és emberei a világ számos uralkodói udvarába és minisztertanácsába bejáratosak. Elkeseredett sakkjátszma kezdődik e titkos társaságok között, miközben a nagyhatalmak szélsebesen rohannak bele egy világméretű konfrontációba.

Oxford hercege (Ralph Fiennes) és hűséges fegyverhordozója, Shola (Djimon Hounsou)

A King’s Man – A kezdetek két sztoriszálat görget maga előtt. Az egyik a világhatalmi egyensúly megtartása körül bonyolódik, a másik Oxford hercegének személyes drámája: a fiát, Conradot igyekszik a széltől is megóvni, aki persze lázad, és vakon rohan bele a Nagy Háború vértől és bélsártól csuszamlós lövészárkaiba. A világtörténelem alakulása nagyobbrészt mederben tartja a történetet, amely felér egy első világháborús képeskönyv lapozgatásával. Ugyanakkor nagyon rá is ül a dramaturgiára, nem sok teret engedve Vaughnék számára a kimozdulásra.

Raszputyinnak (Rhys Ifans) nemcsak a nők képtelenek ellenállni

Hellyel-közzel azért sikerül nekik! Itt van mindjárt Raszputyin egészen abszurd belépője, amelyben Rhys Ifans érzékien lubickol a szerepében. Több játékidőért kiált Gemma Arterton rendkívül feminin figurája, aki mondandójának golyóval tesz pontot a végére, és szívesen megnéznénk a herceg fekete jobbkezének, Sholának az eredettörténetét is. Djimon Hounsou vágófegyver-fétissel és tériszonnyal ad mélységet a karakterének. Külön felhívnám a figyelmet Tom Hollander egészen elképesztő teljesítményére, aki a három kuzin szerepében áll helyt: V. György brit királyként, II. Vilmos német császárként és II. Miklós orosz cárként a film legjobb alakításait nyújtja.

A brit király, a német császár és az orosz cár szerepében Tom Hollander, amúgy Peter Sellers módra

A King’s Man – A kezdetek Ralph Fiennes filmje, még ha messze nem is a legjobbja. Szerencsére nem pusztán mentori szerepben tűnik föl, hanem nagyobbrészt ő áll a középpontban. Repül, lő, vív és verekszik, erőn felül teljesítve, miközben apaként, katonaként és úriemberként is kiteszi a lelkét. Ám ez sem menti meg a produkciót, hogy időnként unalomba ne fulladjon.

Akit szívesen láttunk volna többször is – Polly szerepében Gemma Arterton

A kezdetek akciójelenetei fenomenálisak, izgalmas kameraállásokkal, pazar beállításokkal, és persze sok vérrel, ahogy azt a Kinsgman-filmektől megszokhattuk. Viszont lehetne több is belőlük, bár tény, hogy akkor az a fura – és olykor szó szerint – bakugrásokkal haladó sztori rovására menne. Lásd például Aaron Taylor-Johnson Conraddal szerepet cserélő alakját, akiből aztán később agyament módon Lancelot válik. Miért is? Mivel érdemelte ki? Vagy csak kell még egy húzónév egy esetleges folytatáshoz?

A képen a sarlatán Hanussen (Daniel Brühl), Mata Hari (Valerie Pachner), a film főgonosza (jobbra) és a kasmírkecskék

Az új Kingsman-film a drámai száltól sokkal földhöz ragadtabb, mint a korábbi „folytatásai”. A James Bond-feeling ezúttal kimerül a valódi történelmi személyeket kémekként felsorakoztató antagonista figurájában. A kezdetek a történelmet a franchise-ba csempészve próbál újdonsággal szolgálni, ám a végeredmény mégis felemás érzéseket kelt a nézőben. A dráma és az összeesküvés, úgy fest, elba… akarom mondani, elszabott öltönyként hat ott, ahol a stílus öltöztet. Úri szabóktól egy kicsit többet vártunk!

Bányász Attila

 

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on email
Share on print