A kegyelem ára még mindig megfizethetőbb, mint az emberéleté

Michael B. Jordan nemcsak a szorítóban, hanem a tárgyalóteremben is otthonosan érzi magát. Az igazság ökle pedig nagyobbat üt és fájdalmasabban soroz, mint Apollo Creed fiának összes pofonja együttvéve. Még ott is, ahol nem látják szívesen: az amerikai Délen ő az a bizonyos zabszem a fehér ülepekben. Jordan a polgárjogi védőügyvéd, Bryan Stevenson bőrébe bújva dumálja ki az elítélteket a halálsorról. De vajon mi a kegyelem ára?

Szokás mondani – a filmekben legalábbis visszatérő aforizma -, hogy a börtönben mindenki ártatlan. Ebből az axiómából kiindulva a halálsorra ez hatványozottan igaz. Az elítélt is ember, még ha bizonyos bűncselekmények elkövetése kapcsán néha úgy is gondoljuk, hogy erre a titulusra az illető nem szolgált rá.

Tisztelni kell az élethez való jogát. De vajon akkor is, ha elvett egy másikat?

A ’80-as évek végén az alabamai Monroeville-ben járunk, az állam „irodalmi fővárosában”, ahol a két neves író, Truman Capote és Harper Lee meglátta a napvilágot; utóbbi Pulitzer-díjas művére, a Ne bántsátok a feketerigót! című regényre a helyiek szinte a sajátjukként tekintenek. Micsoda álszentség! A polgárjogi egyenlőség felszíne alatt a bigottság és az előítéletesség évszázados hagyományai rejtőznek, amelyeket elszántan védelmez, a privilégiumaival egyetemben, a jómódú fehér elit. Könnyen a siralomházban találhatod magad, ha a rend éber őre fekete seggűnek bélyegez, ami az afro-amerikaiaknál ugye eredendő bűn. A halálbüntetés Amerikában még mindig bevált gyakorlat, amelyet a színérzékeny déli államok bíróságai előszeretettel alkalmaznak, kalapács helyett kaszával sújtva le az érdemtelenekre. Még különösebb indok sem kell hozzá. Legfeljebb egy megoldatlan ügy.

„Maga egy gazdag gyerek a Harvardról, nem tudja, milyen itt délen. Születésünk pillanatától bűnösök vagyunk.”

Maga tényleg ügyvéd? Mert úgy néz ki, mint akire ráférne egy testüreg-motozás! (Fotó: Warner Bros.)

Ide érkezik a jókora erkölcsi érzékkel megáldott, tejfelesszájú harvardi ügyvéd, Bryan Stevenson, aki Don Quijote-ként ront neki az igazságszolgáltatás lassan és rosszul őrlő malmainak. A reményteleneknek, a halálsoron tengődő elítélteknek próbál utolsó szalmaszál gyanánt jogi támogatást nyújtani, ám a föltáruló helyzetkép siralmasabb, mint a fedél a fejük fölött: egyáltalán nem, vagy rosszul képviselt ügyekre, rohamtempóban lefolytatott eljárásokra vetül fény, melyek mind ugyanoda vezethetők vissza: a társadalom mélyén gyökeredző faji megkülönböztetésből fakadó indulatokra.

„Nem tudja, hogy mennek itt a dolgok, mi? Azt hiszi, szakszavakkal el lehet jutni valahová Alabamában? Egyszerűen élve fel fogják falni, mint minden feketét, aki nem engedelmeskedik nekik. Idejön a puccos öltönyében, úgy beszél, mint egy fehér ember, de erre magasról tesznek. Az egyetlen öltöny, amit niggeren akarnak látni, az ez itt!”

Lehet, hogy egy Rocky spin-off a te pályád, Mikcey, de egy életrajzi filmben simán feltörlöm veled a padlót! (Jamie Foxx és Michael B. Jordan) Fotó: Warner Bros.

A kegyelem ára nyitányában Walter McMillan letartóztatásának lehetünk szemtanúi. Pontosan úgy, ahogy Walter megélte: semmit sem tudva, miért is fogják le. A seriff szájából szinte kikönyököl a déli vendégszeretet. Benne a polgárjogi büszkeség minden öntudatával, ahol a fegyőr csípőből visszakérdez a fekete jogásznak, hogy maga valóban ügyvéd-e, ahol a jogi tanácsadót éppúgy pőrére vetkőztetik a börtönben, mint egy elítéltet, ha sötétebb a bőre, ahol egy fekete bűnbakkal könnyebb besöpörni a gyilkossági ügyet a társadalom szőnyege alá, be egyenesen a halálsor zöld linóleumpadlójára.

Stevenson Walter McMillan ügyében talál rá arra a bicskanyitogatóan trehányul lefolytatott eljárásra, amely során az állami gépezet egy ártatlan embert szíjazna a villamosszékbe. Ahogy elmélyed az ügyben, és feltárulnak előtte az eljárás hiányosságai, úgy von szinte áthatolhatatlan falakat maga köré a kisvárosban. Egyedül a fekete közösségben talál támogatásra, de ők a jogi porondon nem sok vizet zavarnak. Értetlenek, fásultak és beletörődöttek – a szemükben ez egy számtalanszor lejátszott meccs. „Nemcsak apáról van szó.”, mondja McMillan lánya. „Mintha mi is a halálsoron lennénk.”

Az ügyfeled helyett inkább az én fodrászomat szíjazzuk be a villamosszékbe, jó? (Brie Larson) Fotó: Warner Bros.

Az író-rendező Destin Daniel Cretton Az üvegpalota és az új Marvel-film, a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája között dobta össze az Oscar-szezonra a filmjét, amellyel mégsem találkozhatunk az Akadémia jelöltjei között. Cretton túl sokat markolt, de keveset fogott: az amerikai igazságszolgáltatás akadozó gépezetével, a rendszerszintű rasszizmussal, a rehabilitáció hiányosságaival, a halálbüntetés véglegességével, az empátia hiányával és Bryan Stevenson társadalmi szerepvállalásával csupán felszínesen sikerült foglalkoznia. A kegyelem ára nem mond és sajnos nem is mutat többet, mint más hasonló témájú produkciók, bár a középmezőnyből azért némileg felhúzza az ártatlanul megvádolt McMillan szerepében Jamie Foxx és a koronatanúként brillírozó Tim Blake Nelson alakítása.

Erősen megosztó a film a dialógusaiban: Cormac McCarthy A jogászához hasonlóan bírálják a szövegkönyvet, mivel ilyen fennköltséggel nem beszélnek emberek. Doku-drámához nem hiteles. Én viszont szeretem, ha a szereplők mondanivalója tartalmas, elgondolkodtató, és „meg kell rágni”: érződik mögötte az irodalmi alapanyag.

Azér’ egy picit ciki, Mickey cimbora, hogy a rövid játékidős mellékszerepemmel leiskolázlak! (Michael B. Jordan és a zseniális Tim Blake Nelson) Fotó: Warner Bros.

Halálbüntetésről szóló film nincs kivégzés nélkül: A kegyelem ára is megkapja a maga szembesítését az embertelen procedúrával, amelyből kimarad minden pátosz és utolsó vacsora. „Fura egy nap.”, sóhajt föl az utolsón a halálraítélt. „Többen kérdezték meg, hogy miben segíthetnek, mint életemben eddig összesen.”

A kegyelem ára nem rossz film. A maga módján szórakoztató, még ha sem Brie Larson Sancho Panzája, sem Michael B. Jordan kissé egysíkúra vett főhőse nem üti meg azt a mércét, amit a szegényekért, a kisebbségekért, és legfőképp a gyerekekért sokat tett igazságügyi aktivista, Bryan Stevenson egy életrajzi filmben megérdemelne. Témájából fakadóan azonban mégis érdemes egy próbát tenni vele azoknak, akik szeretik a tárgyalótermi drámákat.

Milyen bizonyítékok alapján lehet halálra ítélni egy büntetlen előéletű embert? Valóban elég ehhez egy visszaeső bűnöző tanúvallomása? Ideális esetben a bíróságon elfogynak a színek. Csupán az igazság marad fekete-fehér. Iustitia istennő azonban hiába vak, ha az amerikai Délen mégis mindent feketében lát. A kegyelem ára még mindig sokkal megfizethetőbb a társadalom számára, mint az emberéleté.

A film most az HBO GO-n megtekinthető!

Bányász Attila