Beatles koncert a Széll Kálmán téren

The Beatles - Disney

Egyedülálló koncerttel emlékezett meg a Beatlesről Molnár Ferenc Caramel, Rácz Gergő, Járai Márk és a The BlackBirds tribute band a Széll Kálmán téren.

A világ legnépszerűbb zenekara 1969-ben spontán ötlettől vezérelve állt össze egy közös, illegális előadásra Londonban, hogy a kiadójuk épületének tetejéről szórakoztassák az arra járókat. Ezt az eseményt idézték most meg a magyar zenészek, megünnepelve a „The Beatles: Get Back” dokumentumfilm-sorozat hazai bemutatkozását. Több hónapnyi titkos előkészítő munka után, meglepetésként adott közös koncertet a Széll Kálmán téren Molnár Ferenc Caramel, Rácz Gergő, Járai Márk és a The BlackBirds tribute zenekar.

A Beatles ikonikus számaira a járókelők közé vegyülő táncosok különleges előadással csatlakoztak rá, így varázsolva élménnyé az átlagosnak induló délutánt.

„Az első pillanattól imádtuk a Disney+ ötletét, hogy együtt zenélve idézhessük meg a Beatles utolsó közös koncertjét. Nagyon vártuk már, hogy itthon is láthassuk a zenekarról szóló dokumentumfilm-sorozatot, így ráadásul az indulás napján, gyakorlatilag a hazai premierkor válhattunk részeseivé ennek a történetnek” – mondták el az előadók az esemény után.

A nemzetközi kritikusok által korunk egyik legjobb popzenei dokumentumfilm-sorozatának tartott „The Beatles: Get Back” első epizódja Magyarországon elsőként a június 14-én induló Disney+ streaming felületen érhető el. A zenekar 1969-es projektjét bemutató, háromrészes sorozatában négy, kiemelkedően kreatív és egymást szerető fiatal zenész két év után újra egymásra talál és együtt kezd alkotni. A közös munka élménye és sikerei mellett a kamerák azonban azt is rögzítették, ahogy a Let it be album felvétele közben alkotói válságba kerül a csapat és kiéleződnek a nézeteltérések. A több mint 50 évig elzárt felvételekből sokkal tisztábban látható, hogy mi vezetett a világ legsikeresebb zenekarának felbomlásához.

A Gyűrűk Ura trilógiáról ismert rendező, Peter Jackson korábban is kipróbálta már magát a dokumentumfilmezés területén, az „Akik már nem öregszenek meg” című, I. Világháborút feldolgozó munkája is nagy sikernek számított. A háromrészes „The Beatles: Get Back” hasonló őszinteséggel mutatja be a Beatles rögös útját az album felvételéig és aztán az egész világ fantáziáját megmozgató híres gerilla megmozdulásig, amikor a londoni Apple irodaház tetejéről spontán koncertet adtak az arra járóknak.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on email
Share on print