Az illat, amely láthatatlan, de örökre összeköt

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2021.04.23 | Életmód | Olvasási idő: 6 perc
Az illat, amely láthatatlan, de örökre összeköt

A pandémia olyan kihívás elé állította az emberiséget, amellyel az elmúlt száz évben nem kellett szembenéznie és gyökeresen átírt olyan, természetesnek és magától értetődőnek vett szokásokat, mint például az ölelés, amelynek helyét a szociális távolságtartás vette át.

A technológiának és a digitalizációnak köszönhetően ma már sokféle módon lehet ugyan tartani a kapcsolatot szeretteinkkel, a képernyőn keresztül viszont egy nagyon fontos dimenziója elveszik ennek a kommunikációnak, mégpedig a fizikai kontaktus. Az érintés, az ölelés vagy éppen az illatok hiánya pedig nagyobb hatással van a pszichológiai és fizikai jóllétre, mint gondolnád.

Illatokhoz kötjük a legszebb gyerekkori emlékeket – ezért olyan fontosak az életünkben

Az újszülöttek képesek arra, hogy beazonosítsák édesanyjuk illatát, mert emlékeznek rá a méhen belül töltött időszakból, ösztönösen szeretik, felismerik és keresik, mert megnyugtatja őket ez az illat. Ahogy növekszik a baba, az anya illatán kívül, a saját illata is fontos lesz számára, biztonságot nyújt neki és fontos szerepet játszik az önállóság kialakulásában is, az érzelem kifejezésének eszköze viszont örökre összeköti édesanyát és gyermekét.

Vannak ünnepek, amelyeknek idővel egyre kevesebb jelentőséget tulajdonítunk. Lehet, hogy már nem ünnepled sem a névnapod, sem a születésnapod. Az is lehet, hogy az állami ünnepeket is csak a szabadnapok miatt követed vagy éppen a karácsony csak a gyermekeid születése óta lett újra fontos számodra. Van azonban egy olyan nap, amelyről nem lehet megfeledkezni és ha most távol is vagy Édesanyádtól vagy Nagymamádtól, egy kedves, nevükre érkező meglepetéssel, benne egy különleges illattal méltó módon köszöntheteted őket és hálával teli szívvel köszönheted meg azt a megannyi áldozatot, fáradhatatlan törődést és gondoskodást, amit tőlük kaptál.

Ebből a különleges alkalomból hoztunk most ajándék ötletet anyák napjára és három kivételes illatot, hogy megkönnyítsük a választást!

Chloé Signature Eau de Parfum – a romantikus, elegáns, álmodozó hölgyek könnyed márkája

anyák napja - ajándék ötlet - parfüm

A Chloé a romantikus, elegáns, álmodozó hölgyek könnyed márkája, amely a divatvilág különleges, kecses ékköve, nőktől, kifejezetten csak hölgyek számára tervezett termékekkel. A brand az egyiptomi születésű, Párizsban élő Gaby Aghion nevéhez köthető, aki az 1950-es évek elején felismerte, hogy a haute couture ruhadarabok nem alkalmasak utcai viseletre, így társával megteremtette a Luxury Pret-á-Porter-t, a kényelmes mindennapi viseletet, amely hordható, egyedi, divatos és kiváló minőségű darabokból áll. Alkotásaira különösen jellemző a bézs árnyalatú textilek használata, valamint a masnik, hímzett redők, ráncok adta díszítések, és lakat szimbólumok – amelyek a parfümök megjelenésén is visszaköszönnek.

A Chloé Signature Eau de Parfum tele van féktelenséggel, játékossággal és érzékiséggel. Légies fejjegyét édeskés licsi, mámorító bazsarózsa és aromás frézia kombinációja alkotja. Kis idő után előtérbe lép a tisztán virágos szívillat, melyben a rózsa, gyöngyvirág és magnólia érzéki jegyei egyesülnek. Az illatkompozíció alapillatában ámbrás akkordok és elegáns cédrus aromája terjeng. Nappal és kivételes alkalmakkor is viselhető.

Még több információ és vásárlás: Érdekel

BOSS ALIVE Eau de Toilette – a nőiesség új lelke, amelyet az élet apró örömei ihlettek

anyák napja - ajándék ötlet - emlék

Hallani a kedvenc dalod a rádióban; az első korty a reggeli kávéból; egy gyönyörű naplemente varázslatos színei. Az életet pont ezek az apró örömök teszik izgalmassá, és ezt ünnepli a BOSS márka az új, friss és felemelő BOSS ALIVE Eau de Toilette illattal, amely azokat a nőket szólítja meg, akik meg akarják élni az életet minden egyes pillanatban: arra emlékeztet, hogy ragadd meg a pillanatot és ünnepeld az élet apró örömeit.

A fejjegy friss és virágos lendületét a ropogós alma, a zamatos mandarin, a citrom és a magnólia keveréke adja. Az illat igazi szépsége a kitárulkozó, intenzíven nőies szívjegyben rejlik, amelyben arab jázmin, damaszkuszi rózsa és gyönyörű magnólia keverednek és adnak egzotikus virágos hangulatot, egyedülálló krémes és fűszeres jelleget az illatnak. Az alapjegyben muskotályzsálya és tőzegmoha csatlakozik az elegáns szantálfához és cédrusfához, magával ragadó és hosszantartó erőt biztosítva.

Még több információ és vásárlás: Érdekel

CALVIN KLEIN ETERNITY Eau Fresh for Her – a végtelen szerelem illata

anyák napja - ajándék ötlet - parfüm

Az ikonikus ETERNITY CALVIN KLEIN illat örökségét viszi tovább a játékosan újra álmodott új verzió, romantikus, vizes-virágos jegyekkel és üde zöld összetevőkkel. Az új illatpár az óceán zabolátlan, szabadon áramló természetét és egy gyönyörű, érzékiséget árasztó kertben tett séta örömét idézi meg, a természetes, spontán pillanatokat és az örök szerelmet ünnepli.

A CALVIN KLEIN ETERNITY Eau Fresh for Her romantikus, virágos illatát a reményteli új felfedezések ihlették, amikor mélyen magunkba szívjuk az élet üdítően friss energiáit. Az illat friss körtés jegyek csábító gyümölcsös zamatával indít, majd kibontakozik a vizes jellegű elixírben egyesülő érzéki jázmin, gardénia, rózsa és bazsarózsa.

Még több információ és vásárlás: Érdekel

[su_note note_color=”#eeeeee”]
Ha szeretnéd, hogy a kiválasztott illat biztosan megérkezzen anyák napjára, add le rendelésed legkésőbb április 29-ig a www.lovebrands.hu webshop oldalán, ahol biztos lehetsz abban, hogy környezetbarát csomagolásban, garantáltan eredeti, hivatalos forgalmazótól származó terméket fogsz a csomagban találni.
[/su_note]

(Képek: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!