Elon Musk Twitteren szellőztette meg, hogy 2023-ban jöhet a Tesla Roadster
… ha semmi váratlan nem jön közbe.
… ha semmi váratlan nem jön közbe.
Elon Musk megerősítette, hogy ismét csúszik a Tesla eddigi legmegosztóbb és egyben legnagyobb dobása.
Míg Elon Musk becsült vagyona 2020 elején “mindössze” 27 milliárd dollár volt és alig fért fel a világ 50 leggazdagabb embereinek listájára, addig az idei évet már 185 milliárd dollárral indította.
Visszahívta több százezer járművét Kínában a Tesla az automatikus sebességszabályozó működési hibája miatt.
A százas listán a Tesla márkaértéke nőtt a legnagyobb mértékben, 275 százalékkal, 43 milliárd dollárra, ami a 47. helyre volt elég.
Nemrég a Tesla részvények ellen fogadott, most pedig óva inti a befektetőket a kriptovalutáktól és mémrészvényektől.
Bemutatták az EV gyártó eddigi legerősebb gyártásba kerülő modelljét.
Az SEC állítólag 2019-ben és 2020-ban is levelet írt a Teslának, rámutatva néhány tweetre, amelyet a korábbi megállapodásra való tekintettel a szervezet szerint az elektromos autógyártónak előzetesen ellenőriznie kellett volna.
Michael Burry amerikai befektető tűpontos jóslata egyszer már bejött.
A tervezett júliusi kezdés helyett legkorábban év végén indulhat a termelés a Tesla Berlin mellett épülő első európai üzemében.
A játékautók legújabb generációja újrahasznosított anyagokból készül és teljesen karbonsemleges – az első ilyen modell pedig nem más lett, mint a Tesla Roadster.
A jelenleg elérhető 18 töltőoszlop helyett a jövőben 100 töltőoszlopot lehet majd használni.