Hiába a kamatplafon, milliókkal fizetünk ma többet egy lakáshitelért
Érezhetően olcsóbbá tette a lakáshiteleket a bankok által alkalmazott kamatplafon, azonban ezek még így is sokkal drágábbak, mint a két évvel ezelőttiek.
Érezhetően olcsóbbá tette a lakáshiteleket a bankok által alkalmazott kamatplafon, azonban ezek még így is sokkal drágábbak, mint a két évvel ezelőttiek.
Romániában 8,8 százalék volt szeptemberben az éves infláció – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Számuk a 2003. évi kevesebb mint 500-ról idén 2600-ra emelkedett, azaz húsz év alatt több mint ötszörösére nőtt.
Az IMF meglehetősen sötétnek látja a magyar gazdaság közeljövőjét.
Két év alatt nagyot romlott a magyar lakosság fizetőképessége egy friss felmérés szerint: 33-ról 53 százalékra nőtt azoknak az aránya, akiknek egy havi jövedelme nem fedezi a megélhetéshez szükséges költségeket és egy havi megtakarítással sem rendelkeznek.
A dolgozók 35 százaléka váltana munkahelyet a következő egy esztendő során, miközben a munkáltatók közel kétharmada (58%) gondolja úgy, hogy a lassuló gazdasági növekedés hatására kevesebben mondanak majd fel – mutat rá az EY globális kutatása.
Csökkentenéd a ház vagy lakás rezsijét, korszerűsítenéd a fűtési rendszert, hőszivattyút vagy napelemet telepítenél, de nem tudod, hogyan indulj el, milyen szakembert keress fel vagy milyen támogatást igényelj?
Új napelemes pályázat indul, amelynek keretében 75 milliárd forint támogatást nyújtanak napelemek telepítésére és a megtermelt energia tárolására.
A bankok sorban közlik, hogy október 9-től alkalmazzák a kormány által kért kamatplafont a lakáshitelekre és a vállalati forgóeszközhitelekre.
Felgyorsult a lakásárcsökkenés Magyarországon a KSH legfrissebb, 2023 második negyedéves adatai szerint.
Október 9-től a kormány által kért 8,5 százalékos kamatplafon alapján kínálja a lakáshiteleit az Este Bank, amely a vállalati hiteleinél is alkalmazza a javasolt kamatmaximumot, ezzel az Erste az első bank, amely bejelentette az önkéntes kamatplafonhoz való csatlakozását.
Dubrovnik lehet az első olyan horvát város, amely megtilthatja az újabb apartmanok építését, de a meglévő kiadó szállások számát is 30 százalékkal csökkentheti.