Szoboszlai szerint ez most a legfontosabb

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.03.27 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Szoboszlai szerint ez most a legfontosabb

Szoboszlai Dominik, a nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya szerint kedd este az volt a legfontosabb, hogy kapott gól nélkül meg tudták nyerni a Koszovó elleni barátságos mérkőzést a telt házas Puskás Arénában.

Szoboszlai elmondta, az első félidőben mutatott játékkal nem volt megelégedve, de úgy vélte, ez minden magyar játékosról elmondható, viszont sikerült jól reagálniuk a szünet után, és ennek is köszönhető a 2-0-s győzelem.

„Pontosan azokat a hibákat követtük el az első félidőben, amelyekről előzetesen beszéltünk, hogy nem lenne szabad, de ebből is tanulunk” – fogalmazott a 23 éves futballista, aki hangsúlyozta, a válogatott találkozókon minden egyes játékosra szükség van a sikerhez.

„Ahogyan a második gólnál láthattuk, akár egy védő is befejezhet egy támadást épp egy középhátvéd passzából. Végre a Langi is használta az eszét védőként” – jegyezte meg viccesen Szoboszlai utalva arra, hogy Nagy Zsolt találatát az előre húzódó Lang Ádám passza előzte meg.

„Sok olyan dolog van még, amin javítanunk kell, de a csapat egyben van, egymásért is küzdünk és meccsről meccsre haladunk” – nyilatkozta. Hozzátette, örül annak, hogy a válogatott már sorozatban 14 mérkőzés óta veretlen, melyről elmondása szerint Marco Rossi szövetségi kapitány is azt mondta nekik, „csinálják, amíg csak tudják”.

„Most már lassan ott tartunk, hogy nem veretlenek akarunk maradni, hanem folyamatosan győzni. Én legalábbis így állok hozzá, de szerintem a válogatott minden egyes játékosa így van ezzel” – jelentette ki Szoboszlai.

A nemzeti együttes legközelebb – már a közevetlen Eb-felkészülés jegyében – június 4-én az írek vendégeként lép pályára a dublini Aviva Stadionban.

(Forrás és kép: MTI / Illyés Tibor)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!