Mesterséges intelligenciával erősít az iPhone új böngészője

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2024.01.31 | Tech | Olvasási idő: 2 perc
Mesterséges intelligenciával erősít az iPhone új böngészője

Az Apple korlátozása értelmében eddig minden iOS-böngésző ugyanazt a technológiát alkalmazta, ám ennek a korszaknak most vége: egy új jogszabály arra kényszeríti a techóriást, hogy szabad kezet adjon a fejlesztőknek. Az Opera ki is aknázza a helyzetet: máris bejelentettek egy böngészőt, ami a mesterséges intelligenciára épül majd.

Hamarosan hatályát veszti az iOS-t és az iPadOS-t érintő legsúlyosabb korlátozások egyike. Az Apple korábban kikötötte, hogy minden, külső fejlesztő által piacra dobott böngészőnek ugyanarra a webmotorra (WebKit) kell épülnie, amit a Safari is használ. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a böngészők lényegében egyetlen technológiát alkalmaztak, függetlenül attól, hogy a Chrome minden más rendszeren Chromium, a Firefox pedig Gecko webmotort használ.

Idén márciusban azonban hatályba lép a digitális piacokról szóló új uniós jogszabály (DMA), mely – az Európai Unió területén – szabad kezet ad a fejlesztőknek a megfelelő webmotor kiválasztásában.

Az Opera már le is csapott a lehetőségre: a minap bejelentették, hogy új böngészőt jelentetnek meg iOS-re, melyet már a saját fejlesztésű webmotorjuk fog működtetni, s mely nagyban támaszkodik majd a mesterséges intelligenciára is – írja a thefastmode.com. Az is kiderült, hogy az AI-alapú Opera One mobiltelefonokra optimalizált verziójáról van szó.

A böngésző márciustól, a már említett DMA hatályba lépésével egyidejűleg jelenik meg iOS-on. Az Opera sajtóközleményében erősítette meg: örülne, ha az Apple nem csupán Európában, hanem a világ más pontjain is eltörölné az iOS-t és az iPadOS-t érintő korlátozását.

Az Opera egyébként 2023 elején fordult a mesterséges intelligenciával megtámogatott böngészők irányába. Tavaly mutatták be Aria nevű saját, beépített mesterséges intelligenciájukat, melyet az Opera One új változatába is integráltak.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!