Megvannak a Prima Primissima díj idei jelöltjei

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2023.09.30 | Kultúra | Olvasási idő: 4 perc
Megvannak a Prima Primissima díj idei jelöltjei

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.

A művészet és kultúra megőrzésének, fejlesztésének, valamint a hazai tudományosság támogatásának céljával hívta életre 2003-ban a Prima Primissima díjat a kezdeményezést gondozó alapítvány. A díjjal a művészet, tudomány, sport és oktatás, ismeretterjesztés terén ismerik el évről évre a hazai és határon túli magyarság legjobbjait.

Az elismerést ezúttal is tíz kategóriában ítéli oda az alapítvány hattagú kuratóriumából álló zsűri.

„A díj létjogosultságát és szakmai nívóját jól mutatja, hogy az elmúlt tíz év – mióta az OTP Bank gondozza és finanszírozza a díjat – egyikében sem érkezett ilyen sok jelölés a Prima Primissima díjra” – mondta Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

  • Az idei Prima Primissima-jelöltek Magyar irodalom kategóriában Füzesi Magda költő, író, Kontra Ferenc író, költő, műfordító, szerkesztő és Szabó T. Anna költő, író, műfordító.
  • A Magyar színház-, film- és táncművészet kategória primái idén Csákányi Eszter színművész, Lázár Kati színművész, rendező és Tarr Béla filmrendező, forgatókönyvíró.
  • Magyar képző- és iparművészet kategóriában Drozdik Orsolya (Orshi) képzőművész, feLugossy László festőművész, performer és Lukácsi László üvegszobrászművész kapott jelölést.
  • Magyar tudomány kategóriában Kiss L. László fizikus, csillagász, akadémikus, Prószéky Gábor, matematikus, nyelvész, egyetemi tanár, az MTA doktora és Sólyom Jenő, fizikus, akadémikus lettek Prima díjazottak.
  • Magyar oktatás és köznevelés kategóriában a romatelepeken élők esélyegyenlőségét támogató BAGázs Közhasznú Egyesület, Csáki Csaba műszaki tanár, festő-mázoló-tapétázó mester és Katz Sándor középiskolai matematika-fizika szakos tanár vehet át Prima díjat.
  • Magyar építészet kategóriában Prima díjat kapott Csillag Katalin építész, Ferencz Marcel építész, egyetemi tanár és Hegedűs Péter építészmérnök.
  • Magyar ismeretterjesztés és média kategóriában az M4 Sport, televíziós sportcsatornának, Tóth Szabolcs Töhötöm újságíró, podcasternek és a Virtuózok, klasszikus zenei tehetségkutató és ismeretterjesztő műsornak ítélt oda Prima díjat a kuratórium.
  • A Magyar sport kategória Prima Primissima-jelöltjei Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, mesteredző, Fábián László, olimpiai, világ- és Európa-bajnok öttusázó, sportvezető és Kovács Antal, olimpiai, világ- és Európa-bajnok cselgáncsozó, közgazdász.
  • Magyar népművészet és közművelődés kategóriában Gőz László harsonaművész, a Budapest Music Center alapítója és vezetője, Juhász Zoltán népzenész, kutatómérnök és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége Kárpát-medencei hatókörű civil szervezet érdemelte ki az elismerést.
  • A Magyar zeneművészet kategória primái idén Hollerung Gábor karmester, karvezető, Pitti Katalin operaénekes és Sapszon Ferenc karnagy lettek.

(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!