Nem kell a mozinézőknek a nagypapakorú Indiana Jones

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2023.07.12 | Film | Olvasási idő: 3 perc
Nem kell a mozinézőknek a nagypapakorú Indiana Jones

A méltán kultikussá vált franchise ötödik epizódja, az Indiana Jones és a sors tárcsája már Cannes-ban is megosztotta az ítészeket, de a nézőket sem bűvölte el igazán. A nyitóhétvégéjén meglehetősen szerény bevételt termelt, és a jövője sem tűnik rózsásnak.

Már Cannes-ban is arról beszéltek, hogy az Indiana Jones-széria ötödik – és egyben utolsó – fejezete, az Indiana Jones és a sors tárcsája nem éppen az a régi vágású, adrenalinemelő kalandfilm, amire a közönség oly régóta várt. Abban mindenki egyetért, hogy nagyszerű érzés újra látni a nyolcvan esztendős Harrison Fordot a csibészes mosolyú régészprofesszor szerepében, de minden jel arra mutat, hogy a patinás franchise felett mára eljárt az idő.

Ezt látszik alátámasztani például, hogy az Indiana Jones és a sors tárcsája kifejezetten szerény bevétellel indított

Mindösszesen 25 millió dollárral nyitott Észak-Amerikában, és bár azóta otthon 120, globálisan pedig csaknem 250 milliót termelt, ez még mindig igencsak siralmas teljesítménynek tekinthető, hiszen a film büdzséje közel 300 millió dollárra rúg, de a marketingköltségei is tetemesnek mondhatók – írja a JoBlo.com.

Az ötödik Indy-mozit máris megelőzte a népszerű horrorfranchise, az Insidious legújabb fejezete, A vörös ajtó, mely a premierje alkalmával 32,6 millió dollárt fialt, s ezzel a széria második legimpozánsabb nyitányát produkálta (az aranyérem az Insidious – A gonosz háza című epizódé, amely tíz évvel ezelőtt 40,2 millió dollárral nyitott).

Az Insidioust és az Indiana Jonest a sorban a Sound of Freedom című akciófilm követi, mely 18,2 millió dollárral nyitott, és jelenleg 40,2 milliót termelt Észak-Amerikában.

Az Indiana Jones-franchise a világ egyik legrégebb óta futó és legnagyobb tiszteletnek örvendő mozgóképes szériája. Az első epizód, Az elveszett frigyláda fosztogatói 1981-ben debütált Új-Hollywood egyik legjelentősebb mozidirektora, Steven Spielberg rendezésében. A főszerepet alakító Harrison Ford a nyolcvanas években afféle modern westernhőst teremtett könnyelmű, cinikus, de slágfertig kalandorfigurájával. Szerep és színész tökéletesen összenőtt az azóta eltelt több mint négy évtized során. Ford számos interjúban hangsúlyozta, hogy bár a Star Wars-filmekben játszott karakterét, Han Solót is a szívébe zárta, Indy mindig is közelebb állt hozzá.

(Kiemelt kép: Indiana Jones és a sors tárcsája / © 2023 Lucasfilm Ltd.)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!