Megkezdődött a balatoni vitorlásszezon

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2023.05.14 | Sebesség | Olvasási idő: 2 perc
Megkezdődött a balatoni vitorlásszezon

Az évadnyitó vitorlásversennyel, valamint a tó megkoszorúzásával szombaton kezdetét vette a vitorlázók versenyidénye a Balatonon. A versenyre idén 235-en neveztek, a távot leggyorsabban a Team Kaáli teljesítette.

Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke a verseny előtt mondott köszöntőjében Balatonfüredet a magyar vitorlázás fővárosának nevezte. A szövetség legfőbb céljának a Balatonon és más hazai, valamint külföldi vizeken hajózó közösség összetartását jelölte meg.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere megjegyezte: az idei évet a térségben a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program határozza meg.

A polgármester a vitorlás szövetséget Balatonfüred stratégiai partnerének nevezte, akik évente több nemzetközi versenyt hoznak a városba, majd felhívta arra a figyelmet, hogy Balatonfüredről indul a Kékszalag tókerülő verseny is.

Az első ünnepélyes balatoni „vitorlafelhúzót” 1935 nyarán tartották, majd később alakult ki az a hagyomány, hogy meg is koszorúzzák a tavat. A koszorút idén is a tó legrégebbi vitorlásáról, a 126 éves Kishamisról dobták a Balatonba.

A balatonfüredi évadnyitó nagyhajós versenyre idén 235-en neveztek, a délben rajtolt mezőnynek 17 óráig kellett célba érnie, tehát a versenyzőknek öt óra állt rendelkezésére a Balatonfüred-Alsóörs-Tihany-Balatonfüred táv teljesítésére.

A szövetség honlapjának tájékoztatása szerint az évadnyitó verseny távját leggyorsabban, 42 perc 32 másodperces idővel a Virág Flóra kormányozta Team Kaáli teljesítette, második helyen a Vándor Róbert vezette RSM (44 perc 27 másodperc), míg a harmadikon a Kaiser Kristóf vezette Prospex-Delta (44 perc 57 másodperc) végzett.

(Forrás és kép: MTI / Filep István)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!