A Kansas City Chiefs harmadszor is behúzta a Super Bowlt

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2023.02.13 | Sport | Olvasási idő: 3 perc
A Kansas City Chiefs harmadszor is behúzta a Super Bowlt

A Kansas City Chiefs nyerte a profi amerikaifutball-liga nagydöntőjét, az 57. Super Bowlt.

Az arizonai Glendale-ben rendezett vasárnapi összecsapáson a Chiefs 38-35-re győzte le a Philadelphia Eagles együttesét.

A Chiefs 1970 és 2020 után harmadszor diadalmaskodott.

A találkozón mindkét csapat touchdownt szerzett első támadásából, ezt követően viszont az Eagles dominálta a mérkőzést. Jalen Hurts, a Philadelphia irányítója az első félidőben két futott és egy passzolt hatpontossal állt (183 passzolt és 63 futott yarddal), a Chiefs a védelmének köszönhetően maradt látótávolságon belül. Ugyanakkor irányítója, a csütörtök óta immáron kétszeres MVP Patrick Mahomes a második negyed végén bokasérülést szenvedett.

A Chiefs a nagyszünet után – a félidőben a kilencszeres Grammy-díjas Rihanna lépett fel, aki öt év után állt újra színpadra – a kissé bicegő Mahomesszal első támadásából TD-t szerzett, majd a védelem mezőnygólon tartotta az Eaglest.

A zárónegyed elején a Kansas City így a fordításért támadhatott, kevesebb, mint három perc után ez össze is jött Kadarius Toney elkapása után. Az Eaglesnek a következő támadása gyorsan véget ért, ráadásul az elrúgott labdát (punt) Toney egészen a rivális ötyardosáig vitte vissza, ahonnan Mahomes Skyy Moore-t találta meg (35-27).

Az Eagles gyorsan egyenlített, DeVonta Smith 46 yardos elkapása után Hurts közelről vitte be a labdát. Ezzel NFL-rekordot állított fel, a Super Bowlok történetében ő lett az első irányító három futott TD-vel, ráadásul ezt követően a kétpontost is megcsinálta, amivel csapata egalizált (35-35).

A meccs utolsó támadása a Kansas Cityé volt, amely Mahomes vezetésével – és nagy mértékben egy szabálytalanságnak köszönhetően – közel került a győzelemhez. A Chiefs ezt követően lepörgette az időt, és a találkozó elején hibázó Harrison Butker 11 másodperccel a vége előtt 27 yardról egy mezőnygóllal eldöntötte a Super Bowlt.

A mérkőzés legértékesebb játékosának járó trófeát Mahomes kapta.
(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!
Címkék: