Csercseszov: nem a pénz focizik

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2022.10.28 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Csercseszov: nem a pénz focizik

Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző szerint nem érkezett meg az elitbe a Ferencváros azzal, hogy csoportgyőztesként a nyolcaddöntőbe jutott az Európa-ligában, viszont a szurkolóit boldoggá tette, amit a legfontosabbnak tart.

„A szünetben szerettem volna kicsit lenyugtatni a csapatot, mert sokszor túl gyorsan játszottunk előre, ebből pedig sok labdavesztés lett. Emellett Marquinhos beállításával szerettünk volna még támadóbb játékra váltani” – mondta Csercseszov arra a kérdésre, hogy a magyar bajnok játéka mitől javult a második félidőre. „Minden egyes cserénk azt szolgálta, hogy javuljunk támadásban”.

Az orosz szakember kifejtette, hogy nem tudta, a másik meccs hogyan alakul, de az egyenlítést mindenképpen el akarta érni. Hozzátette, örül annak, hogy végül ez is elégnek bizonyult a csoportelsőséghez.

„Nem a pénz focizik, hanem a focival lehet pénzt keresni. Nem mindig a költségvetés számít. Ma azzal értünk el kiváló eredményt egy nagyon erős riválissal szemben, hogy egységesen, csapatként futballoztunk” – mondta Csercseszov arra a felvetésre, hogy az FTC csupa olyan ellenfelet előzött meg a kvartettben, amelyeknek nagyobb a büdzséje.

Csercseszov úgy véli, a Monaco elleni 1-1-es döntetlennel elért nyolcaddöntőbe jutás nem jelenti az európai elitet, ahhoz évről évre a Bajnokok Ligájában kell szerepelni. Megjegyezte viszont, hogy nem is az a legfontosabb, hogy az elitbe kerüljenek, sokkal inkább az, hogy boldoggá tegyék a szurkolókat.

A csoportkör utolsó, hatodik fordulójában a Ferencváros a Trabzonspor vendége lesz jövő csütörtökön, de számára csoportelsőként már tét nélküli lesz a találkozó.

(MTI/Koszticsák Szilárd)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!