Szoboszlai Dominik: még semmi nincs veszve!

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2022.10.05 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Szoboszlai Dominik: még semmi nincs veszve!

Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig magyar válogatott középpályása szerint „még semmi nincs veszve” a csapat számára a Bajnokok Ligája csoportkörében, amelynek harmadik fordulójában a skót Celtic együttesét fogadják a lipcseiek szerda este.

A 21 éves játékos a lipcsei klub keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, bár egyelőre nem sikerült pontot szerezniük a főtáblás küzdelmek során, még mindig megvan az esélyük arra, hogy a nyolcaddöntőbe jussanak, és – mint fogalmazott – természetesen ez is a céljuk.

„A BL-ben futballozni mindig nagy megtiszteltetés, és ahogyan a csapatunkat ismerem, a Celtic ellen is mindent beleadunk majd, egymást segítve és egymásért is küzdve”

– jelentette ki a középpályás, aki szerint a Sahtar Donyeckkel szemben 4-1-re elveszített első csoportmeccsük óta sikerült fejlődniük, érettebben és változatosabban játszanak.

„Ugyanakkor nem akarok túl sokat beszélni arról, ami korábban volt. Tanultunk a Sahtartól elszenvedett vereségből, szerdán pedig 100 százalékos teljesítményt kell nyújtanunk. Fontos, hogy mindenki a legjobb tudása szerint játsszon, és egymásért is küzdjünk, mert akkor az eredmények is jönni fognak” – mondta Szoboszlai.

A futballista arról is beszélt, hogy a szeptember elején vezetőedzőnek kinevezett Marco Rose stílusa nagyon közel áll hozzá, valamint köszönetet mondott azért, hogy az új tréner eddig minden tétmérkőzésen a kezdőcsapatba jelölte.

„Szeretném, ha ez folytatódna, ezért minden nap nagyon keményen dolgozom és igyekszem a lehető legjobb teljesítményt nyújtani mind az edzéseken, mind pedig a meccseken” – fogalmazott Szoboszlai.

A Bajnokok Ligája F csoportját a címvédő Real Madrid vezeti 6 ponttal, második a Sahtar 4-gyel, harmadik a Celtic 1-gyel.
A Leipzig-Celtic mérkőzés szerdán 18.45 órakor kezdődik, a következő fordulóban, jövő kedden pedig a skótok fogadják a német csapatot Glasgow-ban.
(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!