Mancini szerint egyenlőek az esélyek a csoportgyőzelemre

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2022.09.26 | Sport | Olvasási idő: 3 perc
Mancini szerint egyenlőek az esélyek a csoportgyőzelemre

A magyar és az olasz labdarúgó-válogatott egyenlő esélyekkel indul a csoportgyőzelem kivívására a hétfői Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt Roberto Mancini szerint.

„Ötven-ötven százalék az esély. Az erőviszonyok alapján ez egy kiegyenlített meccs lesz, amiben simán benne van a döntetlen is. Sose egyszerű Magyarországon játszani” – mondta az olasz szakvezető, aki jó barátja, Marco Rossi miatt kifejezetten örül annak, hogy a tavalyi Európa-bajnokság után a Nemzetek Ligájában is remekel a magyar csapat.

A két szakember 1993 és 1995 között együtt játszott a Sampdoria színeiben.

„Tiszteljük a teljes magyar válogatottat, olyan együttesről beszélünk, amely három év alatt sokat javult, váratlan eredmények sorát tudja felmutatni. Kiemelkedő csapatjátékban, védekezésben és fizikumban is” – fogalmazott Roberto Mancini.

Az olasz szakvezető arról is beszélt, hogy mivel győzelmi kényszerben vannak, nyilvánvalóan támadólag akarnak fellépni, ugyanakkor nagyon figyelni kell majd a védekezésre is, mert 70 ezer néző előtt a magyarok is nyerni akarnak. Szerinte tanítványainak gyorsabban és agresszívabban kell futballozni, mint azt pénteken az Anglia ellen 1-0-ra megnyert mérkőzés első félidejében tették. Fontosnak nevezte még a lehetőségek kihasználását.

„A négyes döntőbe jutás jó visszajelzés lenne, főleg a fiataloknak” – összegzett Mancini, aki azt is közölte, hogy ezt a csatár Ciro Immobile nélkül kell kivívni, ő Olaszországban maradt, mert bár felépült sérüléséből, nem akarták megkockáztatni a szereplését.

A magyarok hétfőn fejezik be a Nemzetek Ligája csoportkörét. A hatodik, utolsó fordulóban az olaszokat fogadják a Puskás Arénában, ahol már döntetlennel is az első helyen végeznek, egyúttal bejutnak a sorozat jövő júniusi, négyes döntőjébe, vereség esetén pedig másodikként zárnak az Európa-bajnok olasz csapat mögött.

(Forrás és kép: MTI/Szigetváry Zsolt)

Magyarország-Olaszország: nem csak a továbbjutás a tét

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!